Beperelték Elon Muskot

Vernon Unsworth, a 63 éves brit búvár tagja volt annak a csapatnak, amelyik kimentette a barlangban rekedt thaiföldi gyerekeket. Mikor kiderült, hogy Elon Musk egy tengeralattjáró felajánlásával akar hozzájárulni az akció sikeréhez, Unsworth kissé kiakadt. Egy interjúban azt mondta:

Oda dugja fel magának a tengeralattjáróját, ahol fáj.

A szerkezet ugyanis semmit sem ért volna a szűk barlangjáratban, a búvár szerint a felajánlással Musk csupán reklámot akart magának.

A milliárdos persze nem örült Unsworth reakciójának, és egy Twitter-bejegyzésben egyszerűen pedofilnak nevezte a tapasztalt búvárt. Bár Musk később elnézést kért, úgy tűnik, ez nem hatotta meg a szakembert.

Unsworth hétfőn indított pert Musk ellen az ügyben a Kaliforniai Központi Kerületi Bíróságon – írja a CNET. A búvár ráadásul az Egyesült Királyságban is jogi lépéseket akar tenni a milliárdossal szemben. A kereslet szerint Musknak a világ egyik legtehetősebb embereként tisztában kellett lennie vele, hogy vádaskodása óriási nyilvánosságot fog kapni.

Musk és Unsworth kapcsolatának valószínűleg az sem tett jót, amikor augusztusban a Tesla-vezér gúnyosan megkérdezte, hogy miért nem perelte még be, majd szeptemberben egy, a Buzzfeednek küldött emailben azt írta, hogy Unsworth azért utazott Thaiföldre, hogy egy gyerekkel házasodjon össze. Bizonyítani természetesen nem tudta állítását.

CHICAGO, IL - JUNE 14: Engineer and tech entrepreneur Elon Musk of The Boring Company listens as Chicago Mayor Rahm Emanuel talks about constructing a high speed transit tunnel at Block 37 during a news conference on June 14, 2018 in Chicago, Illinois. Musk said he could create a 16-passenger vehicle to operate on a high-speed rail system that could get travelers to and from downtown Chicago and O'hare International Airport under twenty minutes, at speeds of over 100 miles per hour. (Photo by Joshua Lott/Getty Images)

A szemünk előtt csavarodik be Elon Musk

A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója pedofilnak nevezett egy brit búvárt, akinek kulcsszerepe volt a barlangban rekedt thaiföldi gyerekek kimentésében. Musk az utóbbi hónapokban egyre többször fakad ki a Twitteren, miközben a befektetők türelme vészesen fogy.

Unsworth egyébként jelenlegi barátnőjével Thaiföldön találkozott 2011-ben. A nő 40 éves.

A búvár Kaliforniában 75 ezer dollárra perli Muskot. Bár az üzletembernek egy ekkora összeg nem fog megártani, valószínűleg nem tenne jót a hírnevének, ha elvesztené a pert.

Kiemelt fotó: AFP PHOTO / Brendan Smialowski


Source: 24 teszt