Berágtak a német kézisek, mert feleslegesen utazott velük egy a szakács

A várakozásokkal ellentétben a magyarokkal azonos csoportban szereplő német férfi kézilabda-válogatott szakácsa nem tudja elkészíteni az ételeket a küldöttség tagjainak az egyiptomi világbajnokság helyszínén, írta az MTI.

Kapcsolódó

A norvégok nagyon kiakadtak a kézivébé rendezésétől

Már azon a véleményen vannak, hogy érdemes lenne lefújni a vébét.

Alfred Gislason szövetségi kapitány csütörtökön azt nyilatkozta, hogy ehhez nem állnak rendelkezésre a szükséges feltételek, megérkezésükkor pedig jelezték is a vendéglátóknak az ezzel kapcsolatos panaszukat.

A 61 éves izlandi szakvezető elmondta, bár van külön helyiség étkezési célra, az ételt mindenkinek egy olyan helyről kell elvennie, ahol másokkal egy légtérben tartózkodhat.

Nekünk más volt az elképzelésünk, másképpen is terveztünk, mert előzetesen ígéreteket kaptunk ezzel kapcsolatban

– mondta Gislason.

A németek az A csoport első fordulójában pénteken Uruguay ellen kezdik vb-szereplésüket, a magyarok pedig a Zöld-foki Köztársasággal játszanak majd aznap.


Source: 24 teszt