Bezárta a feleségét a nyíregyházi asszonyverő, hogy ne tudjon elmenekülni

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója azt a férfit, aki rendszeresen verte és terrorizálta a feleségét Nyíregyházán.

M.M.I. és felesége március 16-án összeszólalkozott az otthonában, mely során a férfi többször megütötte feleségét és azzal fenyegette, hogy megöli. A veszekedés közben a szoba ajtaját magukra zárta, a kulcsot zsebre tette és az asszony telefonját is elvette azért, hogy ne tudjon segítséget kérni, vagy elmenekülni a bántalmazás elől.

Két nappal később a férfi ismét megütötte, fojtogatta és megöléssel fenyegette a feleségét, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfi már korábban is bántalmazta a feleségét, ezért súlyos testi sértés kísérlete miatt egy másik büntetőeljárás is folyamatban van vele szemben folyamatban. Mindezek alapján, a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást, illetve megfélemlítené vagy befolyásolná a nejét, ezért letartóztatása indokolt.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.


Source: 24 teszt