Bilincsben viszik a győri bíróságra a korrupt rendőröket, egy teljes rendőrőrs érintett lehet a botrányban

Mint arról korábban beszámoltunk  a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást több rendőrrel szemben.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál dolgozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt a szabálysértőkkel szemben készpénzért cserébe elálltak a további intézkedésektől.

Összesen 18 embert vettek őrizetbe. A házkutatások során több mint tízezer euró (csaknem 3,2 millió forint) készpénz került elő. Az ügyészség valamennyiükkel szemben a legszigorúbb kényszerintézkedést indítványozta.

A Kisalföld helyszíni tudósítása szerint hatos csoportokban szállítják a Győri Törvényszékre bilincsben a korrupt rendőröket. Értesüléseik szerint hat embert szerdán már le is tartóztattak a vesztegetési botrányba keveredett egyenruhások közül. A többi 12 rendőr sorsáról ma döntenek. Közülük hat ember került eddig rács mögé. A bírósági meghallgatások jelenleg is tartanak.

Gyõr, 2019. február 26.
Rendõrautó áll a Gyõri Regionális Nyomozó Ügyészség elõtt 2019. február 26-án. 18 õrizetbe vett, a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság állományába tartozó rendõrt azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértõ autósokat az M1-es autópályán a megyében.
MTI/Krizsán Csaba
Rendõrautó áll a Gyõri Regionális Nyomozó Ügyészség elõtt 2019. február 26-án. 18 õrizetbe vett, a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság állományába tartozó rendõrt azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértõ autósokat az M1-es autópályán a megyében.
Fotó:Krizsán Csaba / MTI

A lap szerint hónapokig tartó, titkos nyomozás előzte meg a rajtaütésszerű akciót, amelyben 150 TEK-es és készenlétis fogta el a lébényi rendőrőrs majd minden tagját. A most bíróság előtt állók közül van olyan, aki mát több mint negyedszázada szolgált a testületben.

Az ORFK közleményében felhívja a figyelmet: a rendőrség továbbra is kiáll a testület értékei mellett. Elutasít minden jogsértő magatartást, és elhatárolódik az ilyen cselekményt elkövetőktől.

Hangsúlyozzák, hogy az állomány döntő többsége az esküjéhez híven, hazája iránt elkötelezetten, tisztességesen teljesíti feladatait. Ugyanakkor a rendőrség vezetése a jövőben is mindent elkövet annak érdekében, hogy bűncselekményt elkövető személyek ne szolgáljanak a testületnél

Kiemelt kép: Krizsán Csaba / MTI


Source: 24 teszt