Bill Gates: a világjárványnál is keményebb probléma vár még ránk

Az összeesküvés-elméletek kedvelt célpontjává vált Bill Gates nemrég Derek Muller YouTube-csatornáján, a Veritasiumon beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után sem dőlhetünk hátra, két további komoly veszély fenyegeti az emberiséget: a klímaváltozás és a bioterrorizmus.

A Microsoft-alapító szerint a klímaváltozás emberi életekben még pusztítóbb hatású lehet, mint a világjárvány, a bioterrorizmusról pedig kevés szó esik. Ez alatt ő azt érti, hogy egyszer akár valamilyen hatalom mesterségesen is létrehozhat ártó szándékkal egy vírust, amit bevethet mások ellen – sőt, akár irányíthatóvá is válhatnak egyes kórokozók. Épp ezért később sem lehet abbahagyni a kutatásokat, fejlesztéseket, folyamatos készenlétben kell lenniük a tudósoknak.

Gates a BBC számára hozzátette, hogy a pandémiát legyűrni „nagyon-nagyon egyszerű” ahhoz képest, mint amekkora erőfeszítés kell majd a klímaválság megoldásához. A filantróp szerint, ha a kormányok nem cselekednek összehangoltan és időben, a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Ha végül sikerül megoldást találni, az Gates megfogalmazásában „a leglenyűgözőbb dolog lenne, amit az emberiség véghez vitt”.

Kapcsolódó

Bill Gates lett a mumus a koronavírus miatt

Nem kímélik a konteósok a Microsoft-alapítót.

The post Bill Gates: a világjárványnál is keményebb probléma vár még ránk first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt