BL-döntő: Zidane semmit nem tud, csak nyerni

Bár Rafa Benitez 2016 januárjában történt menesztése után már túl volt fél szezonon és 19 bajnoki meccsen, volt egy BL-győzelme, 2016 őszén, amikor Zinedine Zidane éppen csak megkezdte első teljes szezonját a Real Madrid vezetőedzőjeként, ennek ellenére megítélése finoman szólva sem volt egyértelmű a szakmában. Többen pusztán szerencsésnek tartották. Eljött az ideje, hogy nekik is bizonyítson.

A tizenegyedik bajnoki fordulóban a Real a városi rivális Atlético régi stadionjába, a Vicente Calderónba látogatott. Zidane kerete tele volt sérültekkel, Benzema, Sergio Ramos, Pepe, Casemiro és Kroos – azaz a legerősebb kezdőcsapat öt alapembere – sem játszhatott a mérkőzésen. Úgy tűnt, Zidane jobban teszi, ha alkalmazkodik a nehéz helyzethez.

Ennek ellenére a francia úgy döntött, kulcsemberei hiányában is győzelemre játszik a rázósnak ígérkező idegenbeli túrán. Eldobta a klub akkor már évek ót sikerrel működő felállását, a 4-3-3-mat, és az egészséges játékosok erényeihez leginkább passzoló 4-1-4-1-re állt át. Cristiano Ronaldo center lett, őt két oldalról két klasszikus szélső, Bale illetve Lucas Vázquez támogatta beadásokkal. Ezzel párhuzamosan Zidane-nak esze ágában sem volt dominálni a labdát, mert tudta: ha így tenne, az csak és kizárólag az általában stabil védekezésből játszó Atléti malmára hajtaná a vizet.

A Real Madrid 3-0-ra győzött, majd a szezon végén a bajnoki címet is besöpörte az újabb BL-győzelem mellé. A klub 1958 óta először volt képes ilyen duplára, a Zidane képességeiben kétkedők mégsem csendesedtek el. „Csak szerencséje van” – hajtogatták újra és újra, magukból kikelve sorolva a Real továbbjutásait és győzelmeit eredményező játékvezetői tévedéseket.

Most, hogy Zidane két és fél éves vezetőedzői karrierje alatt már a harmadik BL-sikerére készül, a kérdés még mindig a levegőben van: mi a hihetetlen sikerek magyarázata?

Ki a jó edző?

„Az edzősködés 30 százaléka taktika, stratégia, elmélet. A maradék 70 százalék viszont szociális érzék kérdése” – szokta mondani a modern edzőgeneráció egyik legjelesebb képviselője, a Hoffenheimet irányító Julian Nagelsmann, az új felfogású, úgynevezett laptop-edzők egyik legismertebb alakja.

Ő maga ugyan arról lett ismert, mennyire aprólékos műgonddal tervezi és szerkeszti meg csapatai játékképét, mégsem hiszi, hogy a sikerek döntő részét az elméleti és a strukturális felkészítés hozza meg. Zidane eddigi pályafutása a bizonyíték arra, hogy Nagelsmannak tökéletesen igaza van.

Zidane ugyanis – bár időnként egészen merész húzásai is akadnak – taktikailag nem kifejezetten kiemelkedő edző. Ezt ő maga is elismeri, de nem kell hozzá pro licenc-szel felvértezett futballkutatónak lenni, hogy észre vegyük, karaktere meglehetősen távol esik az olyan teoretikus elméktől, mint amilyen Pep Guardiola, vagy az Arsenalnál frissen kinevezett Unai Emery. Viszont azt is fontos hangsúlyozni: Zidane a számegyenes másik végét, a Simeone-, vagy épp Mourinho-féle pragmatikus felfogást sem képviseli. Nem megszállottja a fegyelemnek, nem klasszikus tábornokalkat.

Inkább olyan, mint egy kaméleon. Tökéletesen alkalmazkodik a környezetéhez, az adott meccshez.

Zidane játékosként is arról volt híres, hogy kulcspillanatokban ösztönösen hoz a zseniálishoz közelítő színvonalú egyéni döntéseket. Edzőként sincs ez másként: már kinevezése pillanatában, 2016 januárjában feltűnő volt, mennyire érti, érzi, mire van szüksége a keretnek, amelyet irányítania kell majd. Elődje, Rafa Benítez szinte kizárólag taktikai felkészítésre alapozó vezetési stílusa teljesen kizsigerelte a keret kulcsembereit, így Zidane azzal nyitott, hogy radikálisan más hangot ütött meg. a játékosokkal.

Szelídebbet, barátibbat. Használta lehengerlő társasági modorát, ugyanazt, amelyikkel a sajtót is minden esetben kenyérre képes kenni. Tudta, hogy a játékosok rajonganak érte, hogy odafigyelnek arra, amit mond, de nem élt vissza a helyzettel, nem beszélt csak azért, hogy a hangját hallathassa. Felnőtt emberként, partnerként kezelte a játékosait, de mindig pontosan egyértelművé tette mit követel, mit vár el. Cserébe azt ajánlotta: a klub minden helyzetben, mindig, mindent meg fog tenni a győzelemért.

A Madrid öt hónap alatt 12 meccset nyert zsinórban Zidane kinevezését követően, majd a BL-ben is megszerezte a végső győzelmet.

A játékosok bizalmát elnyerte, hiszen az élet és a tapasztalat bebizonyította: amit kitalált, az működik, nyerni lehet vele.

Mindene megvan ahhoz, hogy tökéletes edző váljon belőle. Karizma, személyiség, tapasztalat

– mondta róla Carlo Ancelotti, akinek Zidane korábban játékosa volt a Juventusnál, majd (már Madridban) a segítőjeként is dolgozott. Nem lehet nem észrevenni: Ancelotti mintha önmagát írta volna körül.

Nem véletlenül. Ha ugyanis Zidane-nak van előképe a modern futballban, az mindenképpen Ancelotti. Mindketten nagyon hasonlóan gondolkodnak: szeretik, ha kedvelik őket a játékosaik, sokat variálnak, rengeteg formációt ismernek, ugyanakkor nem váltak egyetlen taktika, stílus, vagy koncepció megszállottjaivá sem. Alapvetően a személyes kapcsolatokon keresztül hatnak a keretre, és mindkettejük karakterének kulcseleme a beszéd. De nem csak a játékosokhoz beszélnek, hanem meg is hallgatják őket. Tökéletes párosítás a legnagyobb sztárok mellé.

Zidane megváltoztatta Florentino Pérezt és a csapat erőnlétét

Ebből a hozzáállásból fakad az is, hogy Zidane gyakorlatilag folyamatosan mond nemet Florentino Pérez klubelnöknek az átigazolásokra. A korábban állandó bevásárlásban lévő, úton-útfélen a pénzt dobáló Real Madrid Zidane regnálása alatt mindössze három játékost vett: a Juventusnál lényegében csak „kölcsönben lévő”, opcionálisan visszavehető Alvaro Moratát, illetve két fiatal tehetséget, a betises Dani Ceballost, valamint Theo Hernandezt az Atléticótól.

Mindez visszavezethető arra is, hogy Zidane szeret abból táplálkozni, amit játékosként megtanult, megtapasztalt. Köztudott, hogy a franciára játékosként a Juventusnál eltöltött évek hatottak leginkább – Madridban inkább a sajtóval való kapcsolattartás finomságait és a „politikusi” képességeket sajátította el –, ott is elsősorban az az alaposság, ahogyan a fizikai felkészítéshez hozzáálltak az olaszok.

Zidane fiatalon ugyanis elsősorban attól szenvedett, hogy nem elég erős, nem elég jó az állóképessége, és ezért nem bírja a folytonos harcot az ellenfél védekező középpályásaival.

Ennek szellemében Zidane 2016 januári kinevezését követően szinte azonnal alapozást vezényelt a csapatnak. Úgy vélte, a keret nincs elég jó állapotban ahhoz fizikálisan, hogy az április-májusban megrendezendő sorsdöntő meccseket be tudja húzni. A terv fényesen bevált: a Real Madrid 120 percnyi játék után, tizenegyesekkel verte az Atléticót a BL-döntőben – talán épp a frissebb lábak, vagy amiatt, hogy több oxigén jutott a játékosok agyába a büntetők előtt.

Mivel a rendszer jól vizsgázott, Zidane további erőforrásokat feccölt bele. 2016 nyarán leigazolta a Lyontól azt Antonio Pintust, aki már akkor a Juventus erőnlétért felelős szakembere volt, amikor a francia még Torinóban játszott. Pintus 1998-ban hagyta el a zebrákat, dolgozott a Chelsea-nél, majd 2003-04-ben a Monacónál is, hogy aztán 2006-ban visszatérjen Torinóba. Ezt követően Didier Deschamps-ot követve volt még egy marseille-i korszaka is, és minden csapatához vitte magával azokat a kollégáit, akik a maguk részterületén a fizikai felkészítés legnagyobb értőinek számítottak. Nem véletlen, hogy szinte minden fent említett csapat saját ligája legerősebb, legjobb fizikai állapotban lévő gárdájának számított abban az időben, amikor Pintus náluk dolgozott (nem beszélve Deschamps-ról, aki játékosként elsősorban kiemelkedő állóképességének köszönhette sikerei legnagyobb részét).

A Real tavaszi formája tavaly és idén is ellenállhatatlannak bizonyult: nem kis részben annak köszönhetően, hogy a keret nagy része olyan fizikai állapotban érkezett meg a szezon legfontosabb részére, ami versenyelőnyt jelentett a riválisokhoz képest. A több erő egyrészt nagyobb futómennyiséget jelent – amivel kompenzálhatóak az esetleges helyezkedési hibák, taktikai bakik, és amelyekből jó néhány akad azért a Madrid játékában –, másrészt segíti a játékosokat abban, hogy el tudják kerülni az oxigénhiányos állapotban meghozott rossz döntéseket, például ziccerekben.

A Real Madrid az idei BL-menetelés során a PSG-t, a Juventust és a Bayern Münchent is parádés helyzetkihasználási mutatóval ejtette ki.

Mindebből már látszik: Zidane edzőként sem pusztán a szerencse fia. Lehet, hogy nem korszakos taktikai zseni, lehet, hogy módszerei, játéklátása, stratégiai innováció nem alakítják át a játék történetét, de képességeinek halmaza tökéletesen passzol ahhoz, hogy nyerni lehessen vele.

Mi másra lenne szüksége egy edzőnek, akit arra szerződtettek, hogy nyerjen?

Kiemelt kép: MTI/EPA/Kiko Huesca

Source: 24 teszt