Börtönbüntetésre ítélték az apácát, aki elkaszinózta a katolikus iskola pénzét

Egy év és egy nap letöltendő szabadságvesztésre ítélték Mary Margaret Kreuper nővért, aki korábban, a kaliforniai Torrance-ben lévő Szent Jakab katolikus iskola igazgatójaként elsikkasztotta az intézmény pénzét. A 80 éves apácát emellett 825 ezer dollár (255 millió forint) kártérítés megfizetésére is kötelezték.

Az apáca, akinek zűrös ügyeiről korábban mi is írtunk, Las Vegasban és más kaliforniai kaszinókban költötte az iskola vagyonát. Szerencsejátékos kirándulásaira olykor rendtársait is magával vitte, ezen alkalmak során több ezer dollárt költött el a kaszinókban.

Nem kifejezetten az iskola céljait szolgáló pénzköltései mellett arra kérte a szülőket, hogy gyermekeik 6000 dolláros (1,8 millió forint) éves tandíján felül még adományozzanak is az iskolának – írja a New York Post.

Az oktatási intézmény bevételeinek egy részét titokban régi bankszámlákon őrizte, az iskola havi és éves jelentéseit meghamisította.

Amikor először – még a bűnüldöző szervek beavatkozása előtt – szembesítették bűneivel, azzal magyarázta tettét, hogy szerinte igazságtalan, hogy a papokat jobban megfizetik, mint az apácákat. Kreuper úgy bukott le, hogy miután bejelentette 2018-as nyugdíjba vonulását, az iskola pénzügyeit átvizsgálták, ő pedig dokumentumok megsemmisítésére és hiányzó okiratok eltitkolására kötelezte alkalmazottait, ám azok jelentették az esetet egyházi feljebbvalójuknak.

A Los Angeles Times cikke szerint a nővér bírósági meghallgatásán beismerte, hogy 835 ezer dollárt sikkasztott: „vétkeztem, megszegtem a törvényt, nincs mentségem”. Egy Üdvözlégy-imát is elmondott a bíróság előtt.

Kreuper 18 éves korában lépett be a rendbe, 54 évet dolgozott pedagógusként, 28 éven át volt az iskola igazgatója.

The post Börtönbüntetésre ítélték az apácát, aki elkaszinózta a katolikus iskola pénzét first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt