Börtönt kért VV Aurélióra és társaira az ügyész emberrablás miatt

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség emberrablás miatt emelt vádat VV Aurélió és két társa ellen. VV Aurélió berúgott egy bárban és elaludt. Ezt kihasználta a vele lévő egyik ismerőse és kilopta a kabátjában lévő 130 ezer forintot. A volt villalakó másnap Dusnokra ment a két barátjával, mert tudomására jutott, hogy az őt megkárosító ismerőse ott tartózkodik.

Egy helyi vendéglátóhelyen meg is találták a tolvajt. Aurélió ekkor néhány pofon kíséretében kihúzta a a férfit az utcára, majd a pénze felől érdeklődött. Társai a tolvaj kezét hátracsavarva lefogták, ezalatt Aurélió ököllel ütlegelni kezdte, majd elvette a készpénzét, karóráját és mobiltelefonját. A bántalmazás hatására a sértett bevallotta a lopást, majd félelmében azt találta ki, hogy a lopott pénzt Dusnokon, a nagyszüleinél rejtette el.

Aurélió ekkor a két bajai barátjával kocsiba ültette a férfit, a szabadon engedését pedig a pénz visszaadásától tették függővé. Mivel az éjszaka kellős közepén felébresztett nagyszülők házában pénzt nem találtak, autóval Bajára indultak.

Az út során Aurélió a pénzét követelve ököllel többször is megütötte a tolvajt, aki ennek hatására azt kérte, hogy vigyék az édesanyjához, mert megpróbál tőle kölcsönt kérni, hogy vissza tudja adni a pénzt.

Ezt követően azonban nem a tolvaj anyjához, hanem Aurélió lakására mentek. Itt írattak a férfival egy visszadátumozott kölcsönszerződést, amiben elismerte a kölcsönt, és amelyet minden héten pénteken 20 ezer forintonként vállal törleszteni.  Ezt követően a három férfi vissza adta a telefonját a férfinak, majd elengedte.

Az ügyészség a társtetteseket emberrablás bűntettével vádolja és velük szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a közügyektől eltiltásukat indítványozza. A büntetett előéletű Aurélió az emberrablást a vele szemben korábban kiszabott börtönbüntetés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el, ezért az ügyészség ezen büntetés utólagos végrehajtását is indítványozza. A szabadlábon lévő férfiak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Megkerestük Aurélió ügyvédjét, Pukker Zoltánt, aki azt mondta, hogy csak az ügyészségi iratok kézhezvétele és áttanulmányozása után szeretnének bővebben nyilatkozni a témában.

Kiemelt kép: RTL Klub


Source: 24 teszt