Brutális erővel térhet vissza az influenza jövő télen tudósok szerint

Szakértők arra figyelmeztették, hogy a következő télen drámaian megugorhat az influenzás megbetegedések száma szerte a világon, miután az idei a szezonban a covid miatti óvintézkedések egy évszázada nem látott mértékben visszaszorították a influenzavírus tejedését. A tudósok attól tartanak, hogy az influenza elleni immunitás – amelyet rendszerint a vírus szezonális keringése tart fent – annyira lecsökken, hogy annak súlyos influenzajárvány lehet a következménye – írja a brit Telegraph.

Az Egyesült Királyságban évente 10-30 ezer ember hal bele az infuelnza szövődményeibe, az elmúlt 12 hónapban azonban alig akadt halálos áldozat. Müller Cecília ugyancsak arról számolt be az operatív törzs szerdai tájékoztatóján, hogy Magyarországon is csupán néhány elszigetelt esetben azonosították idén az influenzavírust.

„Ha fogadni lehetne rá, akkor arra tennék, hogy a következő télen súlyos járvány jön, feltételezve, hogy a korlátozások addigra teljesen feloldódnak. Ezen a télen gyakorlatilag kihagytuk az influenzát, ezért az immunitás szintje alacsonyabb, mint máskor” – nyilatkozta John Edmunds professzor, a brit kormány tudományos tanácsadói bizottságának tagja, aki szerint éppen ezért elképzelhető, hogy a következő influenzajárvány „szezonon kívül”, még az ősszel elkezdődik.

Dr. John McCauley, a Francis Crick Intézet Influenzaközpontjának igazgatója (az intézet folyamatosan nyomon követi a világon felbukkanó influenzavírusokat és segíti az influenza elleni oltások frissítését) példátlannak nevezte a jelenlegi helyzetet. „Nem hiszem, hogy az elmúlt több mint száz évben előfordult volna, hogy ilyen kevés influenzavírus keringett” – jelentette ki.

Szerinte ez nem csupán az alacsonyabb influenza-immunitás miatt jelent problémát, de megnehezíti annak meghatározását is, hogy a következő influenzaoltásoknak a vírus mely törzsei ellen kell védelmet nyújtaniuk. „Mivel huszadannyi mintát tudunk csak vizsgálni, nem igazán tudjuk, hogy ezek mennyire reprezentatívak” – mondta.

Az Edinburgh-i Egyetem infektológus professzora, Mark Woolhouse ugyanakkor spekulációnak nevezte a fenti prognózisokat, szerinte egyelőre nem lehet megmondani, mennyire lesz súlyos a következő influenzajárvány.

The post Brutális erővel térhet vissza az influenza jövő télen tudósok szerint first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt