Buldózer Partyval búcsúzik a metrófelújítás áldozatául esett lángosozó

Mint azt minden tömegközlekedő budapesti a saját bőrén érzi, nagy erőkkel folyik a 3-as metró felújítása, ami önmagában remek hír, ám a munkálatok miatt most elveszít a város egy igazi streetfood-gyöngyszemet, a Retro Lángos büfét. Az Arany János utcai metrómegállónál lévő, kilenc éve nyílt lángosos csapata ugyanakkor nem távozik szó nélkül, és a beszédes nevű Buldózer Partyval búcsúzik el vásárlóitól – remélhetőleg nem örökre. A Retro Lángos február 29-én tart nyitva utoljára, az után a metrómegállót gyakorlatilag nullára bontják, így nemcsak a lángosozó, hanem értelemszerűen az összes többi gyorsbüfé is bezárni kényszerül – pedig a tér az utóbbi években afféle mini streetfood-csomóponttá vált.

Még a végén a pörkölt és a lecsó lenyomja a hamburgert

A hamburgernek befellegzett, új, magyaros utcai kajákon a világ szeme. Többet is teszteltünk, például egy frissen nyílt Pörizőt, ami a burritót és a gyrost is leválthatja.

A záró hétvégén az üzemszerű működés mellett búcsúprogramok is lesznek, de hogy az eseményben ígért

fedettpályás fokhagymaevőverseny, lángosfrizbi, és 21 órától a lángoskönyöklőn Tarlós és Karácsony Gergő szkanderverseny, tüzijáték és trambulin

közül mi valósul meg, azt még meglátjuk. A We Love Budapest úgy tudja, hogy nem örökre szól a búcsú, és a büfé üzemeltetői terveznek újranyitni, de hogy hol és mikor, azt egyelőre nem tudni.

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton


Source: 24 teszt