Hó, eső és napsütés is a lesz a hétvégén
Február első hétvégéjén változékony időjárásra lehet számítani.
Február első hétvégéjén változékony időjárásra lehet számítani.
Hatvanhárom roma tanuló indított pert a Klik ellen, szegregált iskolai oktatás miatt. Összesen több mint kétszázmiliót szeretnének.
A párt hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt több oktatási háttérszervezet ügyében is feljelentést tesz.
A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről – mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen. Egy politikus nem befolyásolhatja a bírák ítélkezési munkáját, nem gyakorolhat nyomást a bíróságokra – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető minisz
Az Értéktár programra szánt keret közel harmadát költötte el eddig a jegybank – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a parlament honlapjára feltöltött válaszából.
A téves vámtarifaszám nem keletkeztet jövedékiadó-kötelezettséget – érvelt az uniós főtanácsnok a luxemburgi bíróságon.
Czunyiné nem jelenik meg nyilvános eseményeken, mert dolgozik. Balogot is helyettesítik, mert készül az egyeztetésekre. Véletlen?
Az E.ON szolgáltató 3,3 millió forintos kárt állapított meg négy fogyasztási helyen.
Rajzold le, miként képzeled el magad 100 évesen! Egy hétéves kisgyerek túl realistán értelmezte a feladatot.
A Veszprémi Törvényszék büntetőkollégium vezetőjének címzett plakátokat ragasztottak ki ismeretlenek Veszprém belvárosában. A kézzel írt üzenetben halálosan megfenyegették Varga Gábort, a vörösiszap-per bíráját – tudta meg a Pesti Srácok.
Rendszer Kontroll Kft.2025 RSS Feed Gyűjtemény