Piaci pletykák indították felfele az olaj árát
Egy háttérben körvonalazódó szaúdi-orosz olajtermelési megállapodás hírére kedden a kezdeti nagy zuhanás után emelkedni kezdett az olaj világpiaci ára.
Egy háttérben körvonalazódó szaúdi-orosz olajtermelési megállapodás hírére kedden a kezdeti nagy zuhanás után emelkedni kezdett az olaj világpiaci ára.
Tavaly összesen 42 amerikai olajfúrással foglalkozó cég jelentett csődöt, ami hatalmas ugrás 2014-hez képest. A szakértők szerint ez csak a csődhullám kezdete.
Továbbra is jobbak a fiatalok lakáshoz jutási esélyei, mint 2010-ben, a munkalehetőségek javulása és a támogatások bővülése segíti, az árak növekedése nehezíti azoknak a helyzetét, akik először vásárolnának lakást – áll az FHB elemzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-nek.
Négy terméknél súlyos minőségi hibát, hétnél jelölési problémát állapított meg „nagy magyar terméktesztjén” a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Élelmiszerbiztonsági szempontból valamennyi termék megfelelt az előírásoknak, de a feltárt szabálytalanságok miatt hatósági eljárásokat indítottak. A Nébih kedveltségi tesztelésén az Auchan
Megfordulni látszik a reggeli rossz hangulat, az indexek kezdik ledolgozni nagyobb mínuszaikat, a magyar piac és a DAX is megfordult, az olaj árában visszapattanás látható. A kínai hírek súlya már kisebb mértékben befolyásolja a kereskedést. Forrás: GazdaságTV.hu
A JP Morgan Chase amerikai nagybank peren kívüli egyezség keretében 1,42 milliárd dollárt fizet ki azért, hogy rendezni tudja azoknak a követeléseknek a nagy részét, amelyekkel a Lehman Brothers befektetési bank 2008-as összeomlásában játszott szerepe miatt ellene indított eljárásban szembesült.
A monetáris tanács a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 1,35 százalékos szintjén.
Rendszer Kontroll Kft.2025 RSS Feed Gyűjtemény