Lezuhant egy orosz katonai helikopter, a legénység mind a négy tagja meghalt
Gyakorlórepülésen voltak Moszkvától 600 kilométerre északnyugatra, kényszerleszállást hajtottak végre, a földet éréskor kigyulladt a gép.
Gyakorlórepülésen voltak Moszkvától 600 kilométerre északnyugatra, kényszerleszállást hajtottak végre, a földet éréskor kigyulladt a gép.
Dzsamal Zahalka szerint csak együtt imádkoztak a hozzátartozókkal. Több hónapig nem szólalhatnak fel.
Szaúd-Arábia katonákat is kész küldeni Szíriába. Csütörtökön folytatódnak a béketárgyalások.
Amerikai és dél-koreai források szerint nem megfelelően működik az ürügyként fellőtt műhold.
Stáz maszkos rendbontó téglákkal és üvegpalackokkal dobálta a rendőröket.
Kayla Mueller amerikai túszt rendszeresen megerőszakolta Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője.
A lány húsz év után talált rá az apjára, aki erőszakoskodott, amint kettesben maradtak.
Titkos svájci, majd szingapúri bankszámlája is volt az egykori francia miniszternek.
Az utóbbi évek legnagyobb vihara söpört végig hétfőn Nagy-Britannia déli részén.
A szökésben levő szamurájkard-gyűjtő elkövető Hannibal Lecter csodálója, a holttestet taxival vitte át otthonába, amit utána felgyújtott.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény