Mindenki nyugodjon le a picsába, idén végre lesz Prodigy!
Sőt, visszatér Paul Kalkbrenner, Axwell és Ingrosso, illetve a népszerű Stereo MC’s is. Source: indexkultura
Sőt, visszatér Paul Kalkbrenner, Axwell és Ingrosso, illetve a népszerű Stereo MC’s is. Source: indexkultura
A két sztár mellett bejelentették még, hogy Axwell Λ Ingrosso, a Gorgon City, a Skillet, a Stereo MC’s, a körúton albérlettel rendelkező Alle Farben is színpadra áll a Lövérekben.
Tom Cruise után újabb nagy nevet szerzetek a nagy szörnyes projekthez. Source: indexkultura
Orbán Viktor felkérte a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjait.
Hétfőn emlékkoncertet tartottak az egy hónapja elhunyt művész tiszteletére, ahol Obi-Wan Kenobi és Gordon felügyelő is színpadra állt.
Ebben az évben is a legérdekesebb tudományos programok és előadások várják az érdeklődőket.
A Zika-vírus veszélyeire emlékeztető plakátokkal együtt a serényen szúnyogirtó egészségügyi brigádok is feledésbe merültek Rióban, amikor a legjobb szambaiskolák legszebb táncosnői felvonultak a karnevál legforróbb napján.
2016. február 13-án lesz egy éve, hogy a debreceni tudományos élményközpont megnyitotta kapuit, ezért ezen a jeles napon, rendhagyó születésnapi programokkal várja az érdeklődőket.
Vasárnap Valentin nap. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák egymást, a Da Vinci Learning pedig a szerelemről szóló ismeretekkel ajándékozza meg a nézőket.
Nem kerülhette el a sorsát a The Force Awakens sem, ha nem volt időd megnézni, vagy ha nincs kedved hozzá, akkor itt a rövid verziója, és nem, nem spoilermentes, de hát ugye már amúgy is mindenki látta.
Rendszer Kontroll Kft.2025 RSS Feed Gyűjtemény