68 százalékkal estek az idegenforgalmi költések Európában a koronavírus miatt
Nem meglepő módon katasztrofális volt a március a turizmusnak, Olaszországban 96 százalékos volt a csökkenés. Source: teszt index
Nem meglepő módon katasztrofális volt a március a turizmusnak, Olaszországban 96 százalékos volt a csökkenés. Source: teszt index
Egy friss kutatás alapján legalább 6,5 millió munkahely szűnhet meg átmenetileg, vagy akár végleg. Source: teszt index
Van, akit most nyugdíjas szülei tartanak el, máshol az egész család próbál megélni a családi pótlékból. Egyik olvasónk pedig 20 év multi után épp most […]
Csökkentett munkaidő, egyéni fejlesztési idő, kutató-fejlesztők támogatása, hosszabb munkaidőkeret: mit tudunk eddig a kormány új intézkedéseiről? Source: teszt index
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese szerint foglalások is vannak már a nyári szezonra, igaz nem annyi, mint tavaly. Source: teszt index
Visszahívták az igazgatótanács és a legfontosabb bizottságok tagjait, és például korábbi Fideszes politikusok és párttagok kerültek a helyükre. Source: teszt index
Eltérően hat a koronavírus a mezőgazdaságban, az iparban és a szolgáltatásban erős gazdaságokra. Source: teszt index
Jogi kapkodás, vagy a vírus csak ürügy? Különös jogi esetek. Source: teszt index
Ilyen olajárak mellett speciális érzés lehet 500 milliárd forintért olajmezőt venni, de 2050-ig még bőven jó üzlet lehet. Source: teszt index
Ázsiában a legtöbb üzlet újranyitott, Észak-Amerikában azonban továbbra is zárva marad minden boltjuk. Source: teszt index
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény