A megújuló energia hátulütője: néha 40 ezer százalékkal drágul az áram
Energetikai horrorsztorikkal jár, ahogy egyre inkább megújulókkal igyekeznek pörgetni a légkondikat hőség idején. Source: teszt index
Energetikai horrorsztorikkal jár, ahogy egyre inkább megújulókkal igyekeznek pörgetni a légkondikat hőség idején. Source: teszt index
A DriveNow szerint a fiatalabb fővárosiak egyre kevésbé ragaszkodnak a saját autóhoz. Source: teszt index
Tavasszal már négy gyanúsítottból vádlott lett a metrókocsik beszerzése körüli vesztegetési ügyben. Source: teszt index
Legalábbis így értesült a helyi sajtó, amely szerint már potenciális vevők is vannak az OTP leánybankjára. Source: teszt index
Hét éve nem volt ilyen rossz az üzleti hangulat Európa legnagyobb gazdaságában. Source: teszt index
Egy 700 fős csongrádi kistelepülésen, helyi alapanyagokból készít zöldségkrémeket két lánytestvér, akik gyesen lévő kismamaként indítottak vállalkozást. Már nagy drogérialáncok is beválogatták a kínálatba termékeiket. […]
Egy részük Angliából tette át a székhelyét, a többi pedig Nagy Britannia helyett költözött egy holland városba. Source: teszt index
Decemberben már indulhat is a kitermelés az új mezőn. Source: teszt index
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény