Swingerklubban nehezebb orgazmust színlelni
Hajmeresztően izgalmas előzetes érkezett Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjéhez, a Nyitva című mozihoz. A film története szerint egy középkorhoz közeledő pár (Radnay Csilla és Kovács Lehel) egyre […]
Hajmeresztően izgalmas előzetes érkezett Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjéhez, a Nyitva című mozihoz. A film története szerint egy középkorhoz közeledő pár (Radnay Csilla és Kovács Lehel) egyre […]
Két miskolci férfit gyanúsítanak azzal, hogy alkalmi nőismerősüket bántalmazták, elvették értékeit, megkötözték, és egy erdős részen kitették autójukból. Egy 20 éves miskolci nő tett feljelentést […]
2012-ben a balliberális oldalról vádoltak meg azzal, hogy nacionalista és antiszemita nézeteket képviselek, most pedig a jobboldalhoz köthető Raffay Ernő azzal, hogy „egyes régi marxista […]
A Google egy eléggé kellemetlen hibát fog javítani az Androidban, ami a Gboard szolgáltatás automata kiegészítő rendszerében ütötte fel a fejét. Ez az a billentyűzet, […]
Valóságos forradalmat jelentett 72 évvel ezelőtt, 1946-ban az első kétrészes fürdőruha megjelenése a vízpartokon. Az akkori alsót ma már nagyik sem hordanák, a felsője azonban […]
Hétfőtől vissza lehet vinni a minőségi hibás valsartan hatóanyagot tartalmazó gyógyszereket a patikákba – hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. […]
Az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj szabadedzései rendre Ferrari-Red Bull csatát hozták, ám az esős időmérőn Daniel Ricciardóval úgy eltaktikázta magát utóbbi, hogy csak a 12. […]
Hetvenhat éves korában elhunyt vasárnap Tomasz Stanko lengyel jazztrombitás, zeneszerző, a lengyel és az európai jazz egyik meghatározó alakja. Az 1942. július 11-én a kelet-lengyelországi […]
A következő napokban is sok lesz a napsütés, de többször lehetnek záporok, zivatarok. Emellett augusztus első napjaiban is folytatódik a kánikula, többfelé 34 fok lehet. […]
Wayne Rooney alig igazolt még az amerikai labdarúgó bajnokságba (MLS), rögtön a Stieber Zoltánt is foglalkoztató DC United csapatkapitánya lett. Első gólja sem váratott magára, […]
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény