Clint Eastwood veterán rodeósztárként keresi lelki békéjét

Clint Eastwood Cry Macho című új filmjét októberben mutatják be Észak-Amerikában a mozik – jelentette be a Warner Bros. filmstúdió. A 90 éves rendező-színész új westernje N. Richard Nash 1975-ben megjelent regénye nyomán született. Eastwood az egyik főszereplője a produkciónak, melyben Eduardo Minett és Dwight Yoakam is játszik, a forgatókönyvetNash és Nick Schenk írta.

Az 1978-ban játszódó történetben Eastwood egykori rodeósztárt és lótenyésztőt alakít, akit egy korábbi főnöke azzal bíz meg, hogy vigye haza hozzá a fiát, akinek anyja alkoholista. A Mexikóból Texason átutazó párosnak számos váratlan kalandban van része, és közben nemcsak a fiú tanul sokat a tapasztalt lovastól, hanem az idős ember is megtalálja lelki békéjét.

Eastwood már a nyolcvanas évek végén meg akarta filmesíteni az eredetileg is filmforgatókönyvnek készült regényt, 2011-ben a cannes-i filmfesztiválon jelentették be, hogy Brad Furman Arnold Schwarzeneggerrel rendezi meg a történetet. Ez utóbbi próbálkozás azért fulladt kudarcba, mert a színész éppen akkor vált el Maria Shrivertől.

Eastwood legutóbbi filmje, a Richard Jewell világszerte 44 millió dolláros (13,5 milliárd forint) jegybevételt hozott, a 2018-as A csempész című pedig, amelyben egy drogfutárt játszott, 185 millió dolláros (57 milliárd forint) jegyeladással zárta forgalmazását a mozikban.

A Cry Machót október 22-től vetítik Észak-Amerikában.

(MTI)

The post Clint Eastwood veterán rodeósztárként keresi lelki békéjét first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt