Csiby Gergely szerint Eszenyi Enikő egy szobanövényt látott benne, nem embert

Az Eszenyi-botránynál sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy újra egység uralkodjon az általa teljesen szétesettnek nevezett színházi szakmában – nyilatkozta az Indexnek Csiby Gergely színész-rendező.

A Vígszínház egykori művésze – aki jelenleg a Rózsavölgyi Szalonban játszik – a karrierje mellett Eszenyi Enikőről is beszélt, bár a kérdésre adott első reakciója az volt, hogy újabban újságírói szokássá vált az Eszenyi-kérdést a kulturális élet jelenlegi égető, fő kérdéseként kezelni, és minden színészt erről faggatni. Csiby szerint ez az ügy egészen addig létezik majd, amíg ki nem derül a nyilvánosság számára, hogy pontosan mi lett az ezt feltáró vizsgálat eredménye, de bízik benne, hogy csak egy igazság létezhet.

Úgy tartom: az alkotói nagyság morális nagyság is. Nincs alkotói nagyság amorális viselkedéssel. A bocsánatkérés pedig a legemberibb gesztus. Eszenyi Enikő még ezt sem tette meg. Sajnos

– nyilatkozta.

Kapcsolódó
Nyilvánosságra került az Eszenyi-ügy vizsgálati anyaga, de sok részt kisatírozott a Főváros

A dokumentumot kikérő Lengyel Tamás szerint az önkormányzat nem hajlandó elárulni az érintetteknek sem, hogy milyen megállapításra jutottak.

A 30 éves színész jó döntésnek tartja, hogy friss diplomásként a Vígszínházhoz szegődött – ahol rögtön az első évadában heti hét-nyolc alkalommal játszotta A dzsungel könyve főszerepét –, de azt is, hogy eljött onnan:

Eszenyi Enikő májusban ült le velem tárgyalni a következő évadról, és én azt éreztem, jobb, ha elmegyek onnan. Nem tudtunk beszélgetni. Ő nem embernek látott engem, hanem egy szobanövénynek. Májusban felmondtam, pedig akkor már minden színháznak megvolt a terve a jövő szezonról. De inkább a bizonytalant választottam.

Távozása után előbb a Pesti Magyar Színház művésze volt, majd a Rózsavölgyi Szalonnal találtak egymásra, ahol jelenleg két előadásban játszik: a Végszóban, illetve a Churchill és Garbóban  Nagy-Kálózy Eszterrel és Hegedűs D. Gézával. Ugyanitt mutatkozik be hamarosan rendezőként, ahol egy Kossuth-díjas legendát rendez majd, igaz, azt még nem árulta el, hogy kit.

Csiby 2019-ben végzett a  Színház-és Filmművészeti Egyetem bábrendezői szakán, az egykori iskoláját érintő átszervezések és botrányok őt is megviselték, úgy nyilatkozott, hogy „a szakma kegyetlen arcon rúgása volt, ami a közelmúltban az egyetemmel történt.” Úgy véli, az ilyen megosztó és nagy port kavaró ügyek miatt lett töredezett és megosztott a szakma, így nem azon gondolkodik jelenleg, hogy dolgozna-e még együtt Eszenyivel.

Azon már sokkal inkább, hogyan lehetne a végletekig szétesett, szétszálazott színházi szakmánkat újra egységbe hozni. Nem bírom ezeket a repedéseket. Szeretnék változtatni rajta. Azt hiszem, ebben a generációmnak – az „ős Pál utcai fiúknak” – egyre nagyobb felelőssége lesz abban, hogy ne hagyjuk, hogy a színházi szakmánkból politikai játszóteret csináljanak. Vagy vegyük vissza a grundot.

– foglalta össze törekvéseit a fiatal színész.

Kapcsolódó
Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról

Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

The post Csiby Gergely szerint Eszenyi Enikő egy szobanövényt látott benne, nem embert first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt