Csoda történt egy román nővel: Jimmy dala meggyógyította, aztán magyarrá változott

Alighanem a hét interjúját készítette a Magyar Hírlap Roxana Tudor bukaresti reklámmenedzserrel, aki a magyarrá válása csodás történetéről mesélt.

2015 májusában rázuhant egy könyvespolc, ami majdnem eltörte a gerincét. Hónapokig kórházról kórházra járt, ágyhoz volt láncolva, de közben állandóan egy furcsa magyar zene visszhangzott a fülében, amit talán egy hónappal a balesete előtt hallott először.

Zámbó Jimmy egyik dala volt – tudom, nem a legmélyebb, legtartalmasabb zene – de számomra úgy hatott, mint valami mennybéli orvosság, amely enyhítette a fájdalmaimat, és megnyugtatott.

– mondta a nő.

Miután beleszeretett Jimmy munkásságába, beleszeretett az „édes nyelvünkbe” is. Próbált megtanulni magyarul, de nagyon nehezen ment neki, de amikor fel akarta adni, már a részévé vált.

A családom és a barátaim rossz viccnek gondolták, remélték, ha meggyógyulok, abbamarad ez az egész. Mire mész a magyar nyelvvel? Kérdezgették. Hogy mire? Éppenséggel az életemet köszönhetem neki, és már nem is tudok nélküle élni.

A munkahelyén azóta magyar hölgy a beceneve, a barátai pedig már őt kérdezgeti magyar kultúráról, hagyományokról és gasztronómiáról.

Mint fogalmazott, vannak románok, akik átkozzák azért, mert átlépett a másik csapatba. Árulónak és még rosszabbnak nevezik őt, de ez már lepereg róla.

A magyarrá változása előjele lehetett, hogy korábban Budapesten és járt, ami szerelem volt első látásra. Megérintették őt a műemlékek, az épületek, de a nevetés és a levegő is.

Munkái miatt azóta nem járt a magyar fővárosban,  de ha eljön majd az ideje, biztosan nem ússza  meg könnyek nélkül a látogatást, az érzést, hogy rokonokhoz érkezett.

És természetesen virágot is viszek Zámbó Jimmy sírjára, hálából, hogy megnyitotta a fülemet az édes magyar nyelvre

– tette hozzá.

Idő közben egyébként megismerkedett más magyar zenékkel is, a székely himnusz volt a csengőhangja, de az Ismerős Arcok, az Edda Művek, az Omega, Koncz Zsuzsa, Rúzsa Magdi is szerepel a palettájában.

Kedvenc étele a gulyás, de szereti a pacalpörköltet és a meggylevest is.

De rossz ennyire távol lenni a magyar világtól! Hiányzik a nyelv, az emberek, a székelyföldi mindennapok, ezt nem pótolja sem a magyar tévé, sem az internet

– mondta a románnak született nő.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.


Source: 24 teszt