Csúcsra járathatja a járvány a Black Friday-t a weben

Idén kevesebb lesz a Black Friday-napok száma, kisebb lesz az akciós hullám, szerényebbek az akciók és szűkebb a bevonható termékkör – írta a Blokkk.com a napokban. A szakportál szerint gondot jelenthet, ha nem jön időben a megrendelt áru – a szállítási nehézségek mellett egyes portékáknál akadozik a gyártás, méregdrága lett a szállítás, a tengeri konténer meg az üzemanyag is. Ráadásul a webáruházaknál, a szállítóknál vagy éppen a futáros cégeknél egyaránt akad munkaerőhiány is. Ennek ellenére a webáruházak kifejezetten optimisták.

Fekete péntekek

Vannak üzletek, melyek már belevágtak az idei maratoni „feketepéntekezésbe”, például a Mall.hu és a Media Markt. A fúzióra lépett eMag/Extreme Digital november 19-ére készül, idén egynapos akcióra egyesítik erőforrásaikat – sok ütős ajánlatot ígérve –, mert úgy látják, ez jobb a vásárlóknak. A Media Markt szintén a vásárlók érdekeire hivatkozva hirdet egész hónapon átívelő akciókat, hogy legyen idő karácsonyig átgondoltan, kedvezményes áron vásárolni.

Újdonságként az idén a Vatera is beszáll, november 26-án fognak Black Friday-ozni, és nemcsak az új, hanem a használt termékeknél is lehet majd akciózni, 10 és 70 százalék között. A Pelenka.hu szerint akár százszorosa is lehet egy webáruház napi forgalma Black Friday-kor, mert a komoly és valós akciók robbanásszerű vásárlást generálnak. Náluk november 5-ére meghirdetett Black Friday-t láttunk.

Az eddig meghirdetett akciók alapján a korábbi évekből megszokott, extrán csábító, 70–90 százalékos leárazások még nem látszanak.

Készültek az áruhiányra

A globális chiphiány olyan jelenség, amely a webáruházakat sem hagyja érintetlenül.  A Media Marktnál például egyes termékekből (például PS5 játékkonzolból, bizonyos mosógépekből, nyomtatókból) kevesebb érhető el, de kategóriaszintű hiány nincs, a vásárlók találhatnak helyettesítő termékeket. Hangsúlyozták, a vásárlói elégedettség növelése érdekében kizárólag olyan termékeket vonnak be az akcióikba, amelyeknél biztosították a szükséges készletet. Az eMag/Extreme Digital úgy nyilatkozott, bár a globális chiphiány valós jelenség, a magyar piac legnagyobb szereplőjeként elöl állnak a gyártók listáján, így elég nagy mennyiségeket tudtak bevásárolni.

Kovács Tamás / MTI

Ők azt tapasztalták még az elmúlt egy évben, hogy megdrágultak a laptopok, mivel a gyártók elsősorban a felső középkategóriás modellekre összpontosítanak, ezekbe szerelik be a rendelkezésükre álló alkatrészeket, és nem az olcsóbb, kisebb profitot hozó modellekbe. Náluk a karácsonyi szezonra is tartalékoltak laptopból. Ők is megemlíttették, hogy tavalyhoz hasonlóan most is hiánycikknek számít a Playstation 5 és az Xbox Series X. Aki ilyen konzolokra vágyik, annak előjegyeztetést javasolnak.

Drágulás, kontra akciók

Arra egyik helyen sem reagáltak, vajon a drágulások (üzemanyag, papír, szállítás) miatt visszafogottabbak lesznek-e 2021-es Black Friday-akcióik. Kiderült, az idei év elején nagyjából a negyedével emelkedtek a kiszállítási díjak az eMag/Extreme Digitalnál, viszont – mivel idénre a szállítási kapacitásokat már adott áron lekötötték – további drágulás ezen a téren nem várható 2021-ben. Ám, ha az üzemanyagárak tartósan magasak maradnak vagy tovább emelkednek, jövőre már náluk is drágulhat a fuvarozás.

A Media Markt a közelmúlt benzindrágulását a szezonra nem érvényesíti az áraiban, viszont – ha az extrém növekedés állandósul – a versenytársakhoz hasonlóan ők is emelni fogják például a logisztikai szolgáltatások árát. Termékeik ára attól függ, milyen áron kapják azokat a beszállítóiktól, ám hozzátették, a különböző termékkategóriákban széles választékot kínálnak, ami azt jelenti, hogy a jövőben is elérhetőek lesznek az alacsonyabb árú termékek.

Járványhatás

A Media Marktnál az online forgalom folyamatosan, trendszerűen növekszik, amire tavaly március óta a járványhelyzet is ráerősített – a járványügyi korlátozások és a boltzár idején ugrásszerűen megnőtt az online vásárlások száma. Áruházaik újranyitásával azonban vásárlóik visszatértek a fizikai áruházi terekbe. Tapasztalatuk, hogy vásárlóik jelentős része szeret betérni az áruházakba, kipróbálni a termékeket, konzultálni szaktanácsadóikkal a vásárlás előtt, ebben pedig vélhetően a jövőben sem várható komolyabb elmozdulás.

A GKI Digital tanulmánya szerint 2020-ban bruttó 909 milliárd forint körül alakult a belföldi online kiskereskedelmi forgalom, ami éves összevetésben rekordmagas, 45 százalékos növekedést jelent. Az eMag/Extreme Digital úgy látja, hogy a magyar online vásárlók köre kisebb mértékben, az internetes vásárlások gyakorisága viszont nagyobb mértékben növekedett a pandémia alatt. Ők két számjegyű növekedésre számítanak az idei Black Friday-en mind a látogatások számánál, mind a rendeléseknél.

Az Extreme Digitalnál a járvány 2020-as kitörése nyomán az online eladások forgalma és mennyisége egy kicsivel magasabb lett az offline eladásokénál. A Media Markt webáruházában 2020-ban 50 százalékos forgalomnövekedést tapasztaltak. Márciusban a járványügyi korlátozások elrendelésével hatalmasat nőtt a forgalom, nyárra némileg lassult, de az eredményeik így is jobbak voltak minden hónapban, mint a megelőző év azonos időszakaiban. A trend az idei évben is kitart, és nem zárják ki, hogy a megváltozott fogyasztói szokások következtében a korábbiakban tapasztaltaknál is nagyobb ütemben fognak növekedni a teljes e-kereskedelmi szektorral együtt. Nem csak az elektronikus vásárlás lett népszerűbb náluk, hanem az online szolgáltatások is, amire szintén ráerősített a járvány, de emellett sokan igénylik még ma is a személyes kontaktust. Ezért a jövőt az offline és az online harmóniájában képzelik el.

Mohos Márton / 24.hu

Betáraztak az év végére

Az eMag/Extreme Digitalnál azt látják, hogy az aktuális járványhelyzet szerint  változnak a vásárlási szokások: amikor nincsenek hatósági korlátozások, az emberek visszaszoknak a bolti átvételre. A járvány alatt jelentősen megnőtt az Easybox csomagautomaták száma, melyek az érintésmentes vásárlás eszközei. Arra számítanak, hogy a mostani Black Friday alatt sokan kipróbálják ezt az átvételi módot, és át is fognak szokni rá. A belföldi csomagforgalomban egyelőre nem tapasztalnak szállítási gondokat, viszont azt látják, hogy a régió országaiban egyre kedvezőtlenebb járványhelyzet lassítja a nemzetközi fuvarokat. Ha valaki például egy olyan terméket rendel, amely nincs készleten az eMag hazai raktárában, hanem határon kívülről kell behozni, ott lassabb lehet a kiszállítás. Ezért is tartják a slágertermékeket helyi készleten.

A Media Markt úgy érzi, felkészült a kereskedelmi főszezonra, szezonális raktárkapacitásaikat már korábban 70 százalékkal bővítették. Állítják, akár háromszoros forgalmi csúccsal is késedelem nélkül meg tudnak birkózni. Automatizálták a logisztikai folyamataik jelentős részét, így – saját bevallásuk szerint – mára feleannyi idő alatt tudják az online megvásárolt árucikkeket szállításra előkészíteni, mint korábban. Árukészleteik feltöltését már nyáron elindították, és olyan termékeket vonnak be csak be a Black Friday-ba, amelyeknél a szükséges készletek rendelkezésre állnak. Ezzel együtt minden vásárlónak azt javasolják, hogy, aki idén futár útján várja a karácsonyi ajándékot, rendelje meg azt legkésőbb december 20-ig, hogy biztosan megérkezzen még az ünnep előtt.

Már nem akkora durranás a Black Friday

Egyre kisebb jelentőséggel bírnak a különböző „vásárlási ünnepek”, így a Black Friday súlya is évről évre csökken – ez derül ki Jagodics Rita marketing szakember felméréséből. A magyarok csupán 13 százaléka gondolja úgy, hogy kifejezetten a fekete péntek akciói során szerzi be az ünnepi ajándékokat. A marketing szakember szerint ennek az az oka, hogy a legtöbben egyszerűen már nem hisznek a leárazásokban, méghozzá azért, mert sokszor csalódtak. Ezzel együtt is számítani lehet a karácsony előtti kiemelkedő forgalomra, hiszen a válaszadók több mint 50 százaléka az ünnepek előtti hetekre tervezi a vásárlást, de nem feltétlenül a rendkívül kedvezményes „vásárlási ünnepnapokra”.

Ettől függetlenül a Black Friday  általános megítélése nem nevezhető rossznak, viszont megosztónak igen. Bár a felmérés szerint kevesen időzítik a vásárlást kizárólag a Black Friday napjára, a lakosság 49 százaléka ettől függetlenül hisz a Black Friday akcióiban. Úgy gondolják, hogy kifoghatnak jó leárazásokat. Igaz, a válaszadók 18 százaléka nem tudja hova tenni az eseményt, míg a magyarok harmada sokszor egyszerűen átverésnek gondolja. (Érdekesség, hogy a 2020-as hasonló felmérés adatai alapján akkor a megkérdezettek fele tartotta átverésnek a Black Friday-t.)

Czeglédi Zsolt / MTI

Rekordév jöhet a webáruházaknál

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) már most arra számít a KSH szeptemberi kiskereskedelmi adatai alapján, hogy 2021 újabb rekordév lesz az internetes kereskedelemben. Az online és csomagküldő értékesítés tavaly lépte át először éves szinten az 1000 milliárd forintot, idén pedig már szeptember végén 927 milliárd forint volt a forgalmuk.

Ha azt nézzük, hogy még csak ezután jön a kiemelkedő karácsonyi és az azt megelőző, „feketepéntekezős” forgalom, akkor az újabb rekord biztosan nem marad el. Idén egyébként 11 százalék körüli a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül a webes értékesítés. Tavaly még 10 százalék volt az arány, 2019-ben pedig 7 százalék. A térnyerésében nyilván a járvány is szerepet játszott.

Ami még érdekesség, hogy az előző három évben már annyira pörgött a Black Friday, hogy a webes vásárlásoknál a novemberi forgalom nagyobb lett, mint a decemberi, és jó eséllyel ez így lehet az idén is. A hagyományos boltokban viszont (annak ellenére, hogy közülük is egyre többen „feketepéntekeznek”) a november még mindig lusta hónapnak számít – írta a Blokkk.com. Szeptemberben a várakozásoknál jobban, 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelem, összességében még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.

The post Csúcsra járathatja a járvány a Black Friday-t a weben first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt