Demeter Szilárd az Indexnek: Egy kis „verekedés” használ az irodalmi életnek

Az Index péntek délután exkluzív interjút tett közzé a miniszterelnöki megbízott Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával – a szövegben a kultúrpolitikus az elmúlt napokban tett megszólalásaihoz hasonlóan ezúttal is erős mondatok olvashatók.

A botrányt megalapozó Telex-anyagot túlzottan megvágottnak, sőt, kissé talán manipulatívnak is tartó Demeter a beszélgetés során megerősítette a korábbi álláspontját, miszerint nem rádióhallgató, az interjú jó részében azonban a kortárs magyar irodalommal kapcsolatos véleményéről esett szó.

A ma a magyar kulturális élet kulcspozícióját elfoglaló író szerint nem az ő feladata eldönteni, hogy a kortárs irodalom nyolcvan százalékának kirostálásával kik a kevésbé értékesek, hiszen hisz abban, hogy ezt az olvasók teszik majd meg ötven év múlva – épp úgy, ahogyan ez a Nyugat szerzőivel is történt, hiszen ma már csak legfeljebb húsz százalékukat olvassuk, míg a többieket egyszerűen félresöpörte az idő.

Ezt a lehetetlen küldetést rábízom a szakmára, döntsék el ők, hogy mi az értékes, és mi nem. Három éve egyebet sem csinálok, mint igyekszem megteremteni azokat a feltételeket, melyek között egyre jobb körülmények között dolgozhatnak a kortárs írók.

– tette hozzá, majd arra is választ adott, hogy miért keres mindig olyan helyzeteket, amikből rövidesen vita, vagy adok-kapok lesz:

Mert az igazság felszabadít.

A kultúrpolitikus arról is beszélt, hogy vezetése alatt a kortárs irodalmárok rengeteg pénzt kapnak – ebből csak a PIM 500 millió forintot oszt szét –, sőt, a hazai nagy kiadókat is hívogatja, kérve őket, hogy ajánlanak olyan szerzőket, akiket be lehetne juttatni a világ élvonalába.

Nincs ilyen szerzőnk. Második-harmadik vonalbéli szerzőt talán tudnánk javasolni, de olyanunk nincs, aki az első ligában is esélyes. Ezt én egyszerűen nem tudom elhinni. Megpróbálom felrázni őket, teljesítménykényszer alá helyezni a szcénát. Megértetni, hogy nem alanyi jogon jár a támogatás, tegyenek már le valamit az asztalra ezért a sok pénzért. Meg egyáltalán, hogy száz év múlva is legyen magyar irodalom. ˙[…] Sokkterápia. Senki más nem mondja ki rajtam kívül, ezért kell nekem.

– mondta.

Az ellenzéki médiára Demeter ebben segítőtársként tekint, hiszen szerinte az elmúlt tíz évben nem bukkant fel annyiszor a kortárs irodalom a magyar sajtóban, mint az elmúlt egy évben, épp ezért szerinte egyértelmű, hogy

egy kis „verekedés” használ az irodalmi életnek.

A kultúrpolitikus jövőbeli terveiről is beszélt: olyan embereket keres, akiket egy 20%-tanácsba lehet választani, és képesek arra, hogy megtalálják az értékes munkákat.

A Demeter színházzal, illetve magyar filmekkel szembeni ellenérzéseiről is szóló interjú teljes szövege itt olvasható.

The post Demeter Szilárd az Indexnek: Egy kis „verekedés” használ az irodalmi életnek first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt