Dinnyén és kenyéren élve nyerte meg a hírhedtté vált olimpiai döntőt

Ahogy a moszkvai, úgy a Los Angeles-i játékokról is egyből a bojkott szó ugrik be az embernek: amíg a nyugatiak a szovjetek afganisztáni bevonulása miatt nem utaztak el az 1980-as olimpiára, addig a kommunista országok az Egyesült Államokban tapasztalható szovjetellenes hangulatra hivatkozva maradtak távol. Pedig mindenki tudta,

ez csupán válasz a négy évvel korábbi lépésre.

Más kérdés, hogy akadtak olyanok, így az önállósodni akaró románok és jugoszlávok, akik részt vettek az eseményen. A magyarok kitartottak: az MSZMP PB május 14-i ülésén megszületett a döntés, miszerint „Politikai Bizottság ajánlja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, foglaljon úgy állást és nyilatkozataiban tegye közzé, hogy a kialakult körülményeket figyelembe véve a magyar sportolók nem vesznek részt a XXIII. nyári olimpiai játékokon.”

Két nappal később a Népstadion sajtótermében rendkívüli közgyűlést tartott a MOB, ahová a 117 tagból csak 79-en érkeztek meg. Radványi Benedek 1984 – a kettétört olimpia című könyvében azt írta, előbb öten emelkedtek szólásra, akik az olimpiai részvétel ellen érveltek, köztük Temes Judit, Helsinki aranyérmes úszója, a kétszeres olimpiai bajnok tornász, Magyar Zoltán, illetve az olimpiatörténész dr. Keresztényi József.

A testület végül egyetlen kivétellel a bojkott mellett szavazott – a kézilabda-szövetség által delegált dr. Jacsó István volt az, aki ezt nem vállalta fel.

Magyar érmeket várt a Sports Illustrated

Pedig még az amerikaiak is számoltak velünk, a Sports Illustrated 1984. július 18-i számában nagy összeállítást közölt, amelyben jelezte, melyik távolmaradó, éremesélyes sportolótól mit várna a játékokon.

Ebből kiderült, hogy a tekintélyes sportlap a világ- és Európa-bajnok sportlövő Bodnár Tibortól, illetve a világ- és Európa-bajnok birkózó Gáspár Tamástól aranyérmet várt. Ezüstre számított az 1983-as moszkvai vb-2. dzsúdós (a 2008-ban, Londonban brutálisan meggyilkolt) Bujkó Tamástól, az 1983-as kijevi vb-4. birkózó Robotka Istvántól, valamint a férfi kard- és öttusacsapattól.

Bronzéremre pedig esélyesnek tartotta Moszkva kétszeres ezüstérmes öttusázóját, Szombathelyi Tamást, a négy évvel korábban szintén harmadik helyen zárt ökölvívó Váradi Jánost, olimpiai- és világbajnoki bronzérmes dzsúdós Ozsvár Andrást, a két Európa-bajnok sportlövőt, Orbán Lászlót és Doleschall Andrást, illetve a női tőrcsapatot.

Carl Lewis négy aranya

A 14 távolmaradó nemzet ellenére rekordot hozott az olimpia, hiszen 140 ország 6829 sportolója indult el. Olyan klasszisoknak tapsolhattak Kaliforniában, mint Carl Lewis, aki megismételte Jesse Owens 1936-os, berlini teljesítményét, és négy aranyérmet is nyert (a 100, 200 és 4×100-as síkfutás mellett távolugrásban sem talált legyőzőre.)

Edwin Moses nyolc évvel montreali sikerét követően újra a legjobb lett 400 gáton, Sebastian Coe megvédte címét 1500 méteren (a távon neki sikerült először), Daley Thompson ugyanígy tett tízpróbában.

Itt kezdte meg szédületes sorozatát Steve Redgrave, aki sorozatban öt olimpián nyert aranyat evezésben, és már Los Angelesben olimpiai aranyérmes lett az 1992-es kosárlabda Dream Team három kiválósága, Michael Jordan, Patrick Ewing és Chris Mullin.

Olimpiai csúcsok 3000 méteren

A játékok talán legtöbbet emlegetett versenyszámának, a női 3000 méteres síkfutásnak a döntőjét augusztus 10-én rendezték. A hazaiak nagyon szurkoltak Mary Deckernek, aki az 1983-as helsinki világbajnokságon 1500-on és 3000-ren is aranyérmet nyert, így abszolút favoritnak számított.

A britek Zola Buddban reménykedtek, az pedig, hogy a mezőnyben ott volt a kétszeres mezeifutó-világbajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes Maricica Puica, gyakorlatilag eltörpült a két esélyes mellett.

Pedig a két nappal korábbi előfutamok beszédesek voltak. Előbb Decker 8.44.38 perces olimpiai rekordot futott, de alig ünnepelhetett, mert a harmadik előfutamban jött Puica, aki 8:43.32-re javította a csúcsot.

Nem lehetett azt mondani, hogy esélytelen volt.

Decker három olimpiáról is lemaradt

Deckert a jóisten is atlétának teremtette, már 14 évesen meglepetést okozhatott volna, de fiatalsága miatt nem vitték ki az 1972-es müncheni olimpiára. Pedig 800-on ott volt a világranglistán, az év végére a negyedik legjobb időeredménnyel rendelkezett. 1973-ban egy minszki amerikai-szovjet versenyen legyőzte az olimpiai ezüstérmes Nijole Sabaitét.

A törékeny alkata azonban nem bírta ezt a fajta terhelést. Krónikus rekesz szindróma alakult ki nála, ami sok sérülést eredményezett. 1976-ban fáradásos törést szenvedett a lábában, így Montrealba sem utazhatott el, és hosszú időt ki kellett hagynia.

1979-ben Pánamerikai Játékokat nyert 1500-on, egy évvel később világcsúcsot futott egy mérföldön (igaz, az IAAF, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség nem ismerte el hivatalosnak), így kifejezetten rosszul érintette a moszkvai bojkott. 22 éves korára már három olimpián is részt vehetett volna, de egyre sem jutott el.

Karrierje csúcsát azonban csak ezután ért el, 1982-ben hat világcsúcsot futott különböző hosszú távokon, 1983-ban a helsinki világbajnokságon 1500 és 3000 méteren is győzött. Ilyen formában várhatta a Los Angeles-i játékokat, ahol mindenki aranyérmet várt tőle.

Budd: dél-afrikaiból brit

Zola Budd legnagyobb balszerencséje a származása volt, 1966. május 26-án a dél-afrikai Bloemfonteinben született. Miután hazájában minden szinten érvényesült a faji megkülönböztetés, az országot eltiltották a sportversenyektől.

Így aztán hiába volt zseniális futó, hiába ért el 17 évesen 15:01.83 perces új világcsúcsot 5000 méteren, a nemzetközi szövetség az apartheidre hivatkozva nem volt hajlandó hitelesíteni azt.

Egy bulvárlap, a Daily Mail megvásárolta az élettörténetének megírásához szükséges jogokat, és közbenjárására a család a brit nagyapára hivatkozva kérvényezte az állampolgárság megváltoztatását, így ugyanis ki lehetett játszani az eltiltást. Azaz Budd ott lehetett az olimpián, csak nem a Dél-afrikai Köztársaság, hanem Nagy-Britannia színeiben.

A folyamat nem volt zökkenőmentes, az apartheid eltörlését támogató csoportok nagyon komolyan kampányoltak ellene, nehezményezve, hogy miközben évekig kellett várni egy-egy állampolgársági kérelem elbírálása miatt, őt különleges bánásmódban részesítették a hatóságok.

Akadt olyan verseny, amelyen nem látták szívesen, így visszalépett, de amikor elindult, mindig nagyszerűen teljesített, nem volt kérdéses, hogy ott lesz az olimpián. Miután 1984 júliusában új világcsúcsot futott 2000 méteren, egyszer csak az esélyesek között kezdték el emlegetni.

Los Angeles leghírhedtebb döntője

A versenyen a rajtot követően négyen léptek meg a mezőnytől, az élen a mezítláb futó (!) Zola Budd és Mary Decker haladt, őket Puica, illetve egy másik brit, Wendy Sly követte.

A két nagy esélyes harca azonban csak 1700 méterig tartott, az elöl futó Zola lába ugyanis ütközött a belső íven haladó Deckerrel. Az amerikai nagyot esett – szerencsére a fűre –, és úgy megütötte a csípőjét, hogy percekig felkelni sem tudott, végül barátja és későbbi férje, Richard Slaney vitte le ölben.

Az élen álló hármas az utolsó körig kitartott, akkor Budd teljesen elkészült az erejével, Puica pedig hatalmas hajrát levágva 8:35.96 perces új olimpiai csúccsal nyert. A második Wendy Sly , a harmadik a kanadai Lynn Williams lett.

A teljesen összeomlott Budd a hetedik helyen érkezett célba, és ugyan megpróbált a verseny után bocsánatot kérni, vetélytársa nem fogadta el. Igaz, később Decker maga mondta el, igazából a rutintalansága áldozata lett, egyszerűen nem tudta, hogy kell bolyban futni.

Méltánytalanul kritizálták a verseny utáni reakcióim. Az embereknek bele kellett volna képzelniük magukat a helyzetembe, és feltenniük a kérdés: én mit csináltam volna?

A két sportolót végül 2016-ban sikerült összehozni, a The Fall című dokumentumfilm alkotói ültették egy asztalhoz őket. Amikor sok év után először találkoztak a Colosseumban, és beszélgettek, meglepődtek, mennyi közös van bennük.

Azt hiszem, egy másik világban barátok lehettünk volna. Tudtam, hogy ez a film felnyitja a fejemben azt a fekete dobozt, amelyet azóta sem nyitottam ki. Azt hiszem, itt volt az ideje

– mondta Budd.

„Most tudtam meg, hogy a férjeinknek ugyanakkor van a születésnapjuk” – tette hozzá Decker.

Budd később még kétszer nyert mezeifutó-világbajnokságot (1985, 1986), 1986-ban volt Eb-4. 3000 méteren, majd 1992-ben már dél-afrikai színekben indulva csupán a 25. időt érte el, és az előfutamokból sem jutott tovább.

Deckernek ennyi sem jutott, 1988-ban sem tudott érmet nyerni, az 1992-es játékokra nem jutott ki, majd 1996-ban, 37 évesen még egyszer kvalifikálta magát 5000 méteren, de az olimpia előtt egy doppingvizsgálat magas tesztoszteron-szintet mutatott ki, így eltiltották. Amíg az ügye elhúzódott, ő elindult az 1997-es párizsi fedett pályás vébén, ahol második lett 1500-on, de később az IAAF elvette az érmét.

Kétmillió dollárért sem emigrált a győztes

A döntő győztese, Maricica Puica július 29-én ünnepelte 70. születésnapját, ennek apropóján a Pro Sport interjút is készített vele.

„Istenem, hogyan is tudnám elfelejteni?! Mintha tegnap lett volna. Emlékszem, hogy az olimpia utolsó négy napján voltak a versenyeim. Az olimpiai faluban teljes volt az őrület, akik végeztek már, nagyon zajos életet éltek.

Nem tudtam pihenni, ráadásul a stressz miatt étvágyam sem volt. A férjem az olimpiai falu étterméből hozott nekem görögdinnyét és kenyeret, azon éltem

– mesélte.

„Hogy megbizonyosodjon arról, tudok pihenni, úgy próbált csendet teremteni körülöttem, hogy széket tett az ajtóm elé, és ott aludt. Négy egymást követő napon voltak az 1500 és a 3000 méter előfutamai, döntői. Ha nem lett volna erős fájdalmam a jobb oldalamban, akkor megnyerhetem volna a rövidebb távot is. De a fájdalom annyira erős volt, hogy alig kaptam levegőt” – indokolta meg, miért csak bronzérmes lett 1500 méteren.

Nem sokkal azután, hogy olimpiai bajnok lett, rádió- és tévéinterjút is kellett adnia. A román delegációt kísérő biztonságiak azt mondták neki, hogy köszönetet kell mondania az elvtársnak és elvtársnőnek (azaz a Ceausescu házaspárnak) a nagyszerű felkészülési lehetőségekért, és a győzelmet nekik kell felajánlania.

„Eleinte nem akartam, de a végén meg kellett csinálnom. Arra kényszerítettek, hogy azt mondjam, amit hallani akarnak.”

A sikerért 3000 lej jutalmat kapott, azt mondta, ez akkoriban két fizetésnek felelt meg.

„Az olimpia után kapcsolatba lépett velem egy aradi születésű amerikai üzletember, Fred Lebow. Hatalmas, 2 millió dolláros ajánlatot tett, hogy emigráljak az Egyesült Államokba. Ez most is óriási pénz, de tudja, mennyit ért akkor? De nem voltam hajlandó távozni” – mesélte.

Lebow volt később az, aki megalapította a New York Marathont.

Kiemelt kép: David Madison /Getty Images

Source: 24 teszt