Egy átlagnyugdíjasnak luxus a zöldség, a sertéshús

Az InfoRádiónak Farkas András nyugdíjszakértő azt mondta,
Magyarországon jelenleg legrosszabb helyzetben az egyedülálló, átlag vagy az alatti nyugdíjból élők vannak. A nyugdíjas akkor kerül nagyon nehéz helyzetbe, ha egyedül marad. Akkor oda kell figyelnie minden fillérre.

Magyarországon az átlagnyugdíj jelenleg a 140 ezer forinthoz közelít, a januári 3 százalékos emelés után 142-143 ezer forint lesz, de a nyugdíjasok több mint fele ennyit sem kap. Kicsit jobb a helyzet, ahol két nyugdíj adódik össze.

Ugyanakkor a 250 ezer, esetleg 300 ezer forint közeli összegből sem vehetnek a nyugdíjasok olyan „luxuscikkeket”, mint az idényzöldségek vagy a sertéshús, mert ezek ára az infláció miatt nagyon elszaladt.

A NyugdíjGuru News vezető elemzője szerint a magyarországi nyugdíjemelésnél kizárólag az előre jelzett, hivatalos inflációs adatokat veszik figyelembe, így, ha a gazdaság gyorsabb ütemben nő, a GDP-növekedése meghaladja az inflációét, ami az utóbbi években jellemző, akkor az átlagkeresetek növekedési üteme két-három-négyszer gyorsabb, mint a nyugdíjaké.

Emiatt a nyugdíjak vásárlóértéke egyre inkább leszakad, az „olló pedig egyre inkább kinyílik”.

A szakértő szerint ez azt jelenti,hogy minél régebben állapították meg valakinek a nyugdíját, annál rosszabbul jár, vagyis éppen a leginkább kiszolgáltatottak helyzete romolhat tovább.

Farkas András egyetért azzal, hogy az idő előrehaladtával egyre kevésbé megkerülhető az öngondoskodás, hiszen rendkívüli mértékben öregszik a magyar társadalom, egyre tovább élünk, egyre nehezebb a következő generációk nyugdíját előteremteni, hiszen a dolgozó generáció kisebb létszámú.

A szakértő külön kiemelte a főállású, 50 ezer forintos katások helyzetét. Ők drámaian alacsony nyugdíjra számíthatnak. Szerinte ennek a csaknem 400 ezer embernek szinte „kötelező a nyugdíjbiztosítás, vagy a nyugdíj-előtakarékosság valamilyen formája”. Nekik a nemzetközi „hüvelykujjszabály” alapján az éves családi kiadások 5–10 százalékát kellene a jövőbeni kiadásokra félretenni – tette hozzá Farkas András.

A katások miatt nehezebb lehet a nyugdíjrendszer fenntartása

Túl kis összeggel járulnak hozzá a nyugdíjalaphoz.

Kiemelt kép: 24.hu / Berecz Valter


Source: 24 teszt