Egy éve ilyenkor: Magyar diákokra figyelt a világ, miközben kánikula volt a sarkkörnél

Tavaly májusban kényszerleszállást kellett végrehajtania egy orosz Superjetnek, aminek során negyven ember életét vesztette. Köztük volt a 22 éves légiutaskísérő, Makszim Moiszejev is, aki a becsapódás után maga kezdte el kimenekíteni a csapdába esett utasokat. A férfi utolsó üzenetét a barátnőjének küldte, amiben csak annyit írt: „Szeretlek”.

„Szeretlek” – írta utolsó SMS-ében a hős légiutaskísérő

Makszim Moiszejev. Így hívták azt a légiutas-kísérőt, aki az életét áldozta, hogy mentse a kigyulladt SSJ-100-as repülőgép utasait. 22 éves volt.

Oroszország mellett a világ az északi sarkkörre figyelt, ahonnan szintén nyugtalanító hírek érkeztek. Nagy hőmérséklet-különbségek jellemezték ekkora Európát, ami már-már megszokottnak tekinthető, az viszont már kevésbé, hogy a sarkkörnél 31 foknál is többet mutasson a hőmérő.

31 fok van az északi sarkkörnél

És ez nem normális.

A világban történő aggasztó dolgok közepette itthon annak örülhettünk, hogy három magyar gimnazista olyan innovatív ötlettel rukkolt elő az ételpazarlás mérséklésére, ami külföldön is hatalmas sikert aratott. Boér Bencével, Tóth Ambrussal és Szigeti Péterrel beszélgettünk a forradalmi megoldásról.

Magyar diákok díjnyertes ötlete száll szembe az ételpazarlással

Három magyar gimnazista innovatív megoldást talált ki a kidobott ételek mennyiségének csökkentésére, ötletüket már külföldön is díjazták.

Eközben a magyar belpolitikát és Budapestet a fővárosi patkányhelyzet tartotta lázban. Ennek egyik legújabb fejezetében Kardos-Horváth János énekes lobogtatott egy hatalmas példányt az Egér úton, nyomatékosítva a helyzet tarthatatlanságát.

Óriási döglött patkányt találtak a budapesti Egér úton

Kardos-Horváth János énekes egy videót is közzétett, amiben jól látható a rágcsáló.

Nagy sikerrel futó Hakni sorozatunk utolsó előtti részében kollégáink Nemazalányt és Lil G-t kísérték el szegedi fellépésükre, ahol aztán kisebb botrány kerekedett.

A tizenhét éves Lil G tizennégy évesen kezdett drogozni

Legsikeresebb számuk zenéjét a netről töltötték le.

Zárjuk a sort egy nem mindannapi betöréssel, egyenesen Ohióból. Egy éve történt, hogy egy nő – feltehetően valamilyen tudatmódosító szer hatására – betört egy családi házba, de ahelyett hogy elvitt volna bármit, elmosogatott, játszott a kutyával, majd mikor elunta magát, hazaindult. Drága árat fizetett az alkalmi bejárónő szerepéért.

Betört egy házba, elmosogatott, játszott a kutyával, majd lelépett

A rendőröknek azt mondta, két napja nem aludt.

 

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


Source: 24 teszt