Egy kép minden kerületből

Közösségi archívumunk minden harmadik képe Budapesten készült. A díj alkalmából körülnéztünk 48 ezer fővárosi képünk között és meglepődtünk: nem gondoltuk, hogy ekkora különbség van az egyes kerületeket ábrázoló képek száma között. Míg a XXIII. kerületet jelenleg csak 16 kép mutatja, a rekorder VIII. kerületről 6673 felvételt lehet letölteni. (Ha nem kaptuk volna meg a nagyszerű Szalay Zoltán hagyatékának egy részét, aki évtizedekig fényképezett a rádióújságnak, akkor az I. kerület lenne az élen 4841 képpel.)

Várjuk tehát a külső kerületekből a felajánlásokat! Addig is fogadják szeretettel az alábbi 24 képet – a Fortepan menedzserétől, civilben várostörténésztől, útikönyvírótól. Azért nem huszonhármat, mert a Margitsziget nem maradhat ki, és újabban nem tartozik egyik kerülethez sem.

A XXIII. kerület, azaz Soroksár annyira nagy múltú település, hogy már Anonymus is emlegeti, de manapság mindenféle tragédiák (török uralom, német származásúak erőszakos kitelepítése) következtében csak mutatóban élnek itt az egykori lakosok leszármazottai. 1994 óta önállósult külön kerületként.

A Fortepan sokarcú archívum, számos képe, köztük ez is tekinthető művészi alkotásnak. Balla Demeter (1931–2017) készítette, a ráckevei Duna-ág horgászait örökítette meg, átellenben a kerülethez tartozó Molnár-sziget, ott valaha több tucat vízimalom őrölte a helyben termesztett rozst.

A XXII. kerület hivatalos neve Budafok-Tétény, úgy jött létre, hogy 1950-ben kényszerítették össze Budafok városát két környező községgel. Schermann Szilárd (1895–1977) botanikus, lelkes természetjáró, a Magismeret című két kötetes alapmű szerzője lelkes amatőr fotográfus volt. 1932-ben készült képén a Stáció utcát láthatjuk, szemben a Czuba-Durozier-kastély, a Franciaországból bevándorolt konyakgyáros divatot gerjesztő lakhelye. Távolabb jobbra a Sacelláry-kastély, mögötte a Törley-kastély. A budafokiak tudják, hogy Sacelláry Irén Törley József pezsgőgyáros felsége lett – a két szomszédos lakot elválasztó kerítést azonban soha nem bontották le. Mintha a vidéki Franciaországban járnánk…

A XXI. kerület, azaz Csepel az azonos nevű szigeten fekszik. 1838-ban a nagy árvíz teljesen elpusztította az akkor ott található települést. 1892-ben települt oda a Weiss testvérek lőszergyára, amelyből a későbbi gyáróriás kialakult. Csepelt 1950-ben olvasztották Nagy-Budapestbe.

A képet Kovács Márton Ernő (1912–1992) hivatásos sportfényképész készítette, akinek a koalíciós korszakból és a Rákosi-korszak elejéről maradtak fenn érdekesnél érdekesebb képei. Itt például Csepelen, a Szent Imre téren látunk egy izmos, kisportolt, nyilván munkásfiatalt, aki Csepel kerékpárján készül tovább indulni, de nem bírja ki, hogy azonnal bele ne nézzen a vastag könyvbe, amit a Szikra Kiadó kitelepült könyves pavilonjában vásárolt. Mesterien beállított kép 1949-ből.

A XX. kerület, azaz Pesterzsébet lényegében egy nagy, sok részből álló lakóövezet, melyet valaha sok-sok kis bolt szolgált ki. Az 1960-as pesterzsébeti képen látható hentesüzlet a Kossuth Lajos utca 99/a. alatt volt – ma is ott van. Látják ott azt a fiatal hentest? Neve Misi. És tessék elképzelni, Agócs Mihály még 78 évesen is ott dolgozik a boltban, az a különbség, hogy most már az övé.

Bár a Fortepan adományozóinak többsége család, de szerencsére jó néhány közgyűjtemény is együttműködik a portállal. Ezek közé tartozik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye. Onnét került a Fortepanhoz egy különös fotós életmű. Sándor Györgynek hívták azt a profi fotográfust, aki 1957 és 63 között fényképezett az akkor indult Esti Hírlapnak, a „szocialista bulvárlapnak”. Aztán szögre akasztotta a fényképezőgépet – és az IBUSZ utazási irodánál helyezkedett el, onnét is ment nyugdíjba, a rendszerváltás idején.

Kispest 1922-ben lett város, 1950-ben kényszerítették bele Nagy-Budapestbe, de ennek ellenére a helyiek lokálpatriotizmusa nagyon erős maradt. Kispest két részből áll, a tulajdonképpeni Kispestből és a ma reneszánszát élő Wekerletelepből. Az itt bemutatott, ismeretlen fotográfus által készített kép az utóbbi városrészt ábrázolja 1928-ban, éppen húsz évvel azután, hogy az építkezésbe belefogtak, és három évvel azután, hogy elkészült mind az 1007 ház, és bennük a 4412 lakás. Nevét a munkáslakótelep kezdeményezőjéről, Wekerle Sándorról (1848–1921), az első polgári származású magyar miniszterelnökről kapta. Eredetileg állami alkalmazottak, a közeli gyárak munkásai költöztek ide, aztán már inkább csak a jobb módúak engedhették meg maguknak, hogy itt éljenek.

A XVIII. kerület Budapest délkeleti részén helyezkedik el, 1950-ben jött létre a népesebb Pestszentlőrincből és a kisebb Pestszentimréből. A kerületben ma laza beépítésű családi házas övezetetek és kiterjedt lakótelepek váltogatják egymást. Itt helyezkedik el a lakóknak sok problémát okozó Liszt Ferenc repülőtér. A kiválasztott felvétel is ottani jelenetet ábrázol: 1958. április 2-án Nyikita Hruscsov szovjet pártelnök, az 1956-os forradalom leverője érkezik „baráti látogatásra”. Ez a sok ember természetesen nem spontán érdeklődő, hanem munkahelyekről kirendelt tömeg.

A Fortepan egyik örömmel magára vállalt szerepe a bujkáló fotós életművek feldolgozása és közzététele. Berkó Pál (1902–2005) kalandos életű illegális kommunista volt, aki hamar kiábrándult a Rákosi-rendszerből, és elugrott a rá váró pártkarrier elől. Elvégezte az egyetemet földrajz-történelem szakon, és közben rendületlenül fényképezett. Ezen a felvételen átsüt titkon szabadjára eresztett gunyorossága. A kirendelt vattatömeg, ha már ott volt, látni is akart valamit. Vajon ennyi kézitükör lapult a női táskákban, vagy kifejezetten az alkalomra hozták magukkal őket?

A XVII. kerület, mesterségesen alkotott elnevezése Rákosmente, de találó, mert a Rákos-patakra utal. Ez a főváros legkeletibb és egyben legnagyobb területű kerülete. Kilenc eltérő hagyományú és nevű települését, illetve területét 1950-ben olvasztották Nagy-Budapestbe.

Lakosságának zöme ma már nem ilyen falusias, fakerítéses kertben él, mint az 1960-as felvételen, ami a Baross utca az Ady Endre utca kereszteződésében készült, a Sóska utca felé nézve. Ma már itt drót, beton, illetve téglakerítések vannak, a buszmegálló sincs meg. A kerületben, ha nem is pont ezen a környéken előbb nagyarányú lakótelepek, majd igen sok önerős családi ház épült, újabban a lakóparkok száma növekszik. A lakosság száma ma is egyre nő.

A Pest északkeleti peremén elhelyezkedő elővárosias XVI. kerületet – újabb nevén Kertvárost – 1950-ben hozták létre, amikor összeférceltek öt közeli, részben a Szilas-patak két partján található, eléggé különböző hagyományú települést: Cinkotát, Mátyásföldet, Rákosszentmihályt, Sashalmot és Árpádföldet. A kerületi épített örökség nagy kincse a mátyásföldi nevezetes villanegyed.

A Fortepan igen gazdag a történelmi személyeket ábrázoló képekben, a fenti kép is ezek közé tartozik. 1935. június 8-án készült, ismeretlen fényképész felvétele. Herman Göring porosz miniszterelnököt üdvözli rajta Hans Georg Mackensen budapesti német nagykövet. Nem tárgyalni jött Magyarországra a fontos német politikus, későbbi légimarsall, csak adriai nyaralásáról, illetve belgrádi tárgyalásairól hazafelé tart itt pihenőt.

A mátyásföldi repülőtér a magyar aviatika bölcsője, 1918 és 37 között Magyarország nemzetközi repülőtere volt. Ma már csak rádiótávirányítású modellek szállnak fel innét.

A XV. kerületet Rákospalotának nevezik a budapestiek, noha Pestújhely és Újpalota is a része. Újpalota az ország egyik legnagyobb lakótelepe, összesen 15400 lakás épült itt 1969 és 1976 között, a szolgáltató egységek 1978-ban készültek el. A Fő térre tervezett kulturális központot sose építették meg.

Bojár Sándor (1914–2000) már az érettségi évében letette a mestervizsgát. Jobbnál jobb lapoknál volt riporter, a háború után is megtalálta a helyét, a koalíciós időkben fogalmazó volt a budapesti rendőrfőkapitányságon, utána visszatért a sajtóba. Idős korában elhalmozták mindenféle kitüntetéssel, Balázs Béla-díjat is kapott. Ez az érdekesen komponált képe talán az Autó-Motor újság számára készült, ahol 1966 és 88 között dolgozott. Daruk, félkész házak, csenevész fák láthatók az 1974-ben készült képen, amibe – nyilván nem véletlenül – belelóg egy régebbi típusú Wartburg is.

Budapest XIV. kerületét, azaz Zuglót 1935-ben hozták létre, területe korábban a VI., VII. és X. kerületekhez tartozott. Most ünnepelte születésének 85. évfordulóját, egy érdekes kiállítással, amelynek megnyitóján a polgármester tréfásan megjegyezte, hogy a kerület nem csak ilyen idős, de Budapesten a legtöbb (nyolc) kerülettel határos.

A fenti kép 1955-ben készült a régi, bádogból épült, sok évtizede szolgáló nagycirkusz épületben, egy teltházas előadáson. A közönség láthatóan élvezi a produkciót, és ügyet sem vetnek a nagy méretű reklámra, amely így szól: „Telefonáljon röviden! Ezzel is javul a telefonszolgálat.” Ez a szűnni nem akaró, állandó, de hatástalan népnevelési hajlam nagyon jellemző volt az ötvenes és hatvanas években az egész országra. Hámori Gyula (1913–1977) a Fortepanon leginkább több száz esküvői fotójáról ismeretes, ezek a háborút követő újrakezdés energiáit sugározzák. Az ötvenes években iparengedélyét bevonták és üzemi fényképész lett az Egyesült Izzóban. A kádári években aztán a Király utca 78-ban nyithatott üzletet.

A XIII. kerület 1930-ban jött létre, de 1950-ben jelentősen megváltoztatták határait, amikor hozzácsapták Újlipótvárost, amely addig Lipótvárossal alkotta az akkori V. kerületet. A mai kerület igen heterogén, de gyorsan fejlődő, részben ipari, egyre nagyobb részét tekintve pedig lakó- és irodai zóna.

A Fortepan igen erős a változást megragadó képekben. Erre jó példa az 1989-es kép, amely a megfejtés szerint a Csanády utca 18. alatti két boltról készült. Különösen a jobb oldali, „delejezés” szolgáltatást is hirdető autóvillamossági bolt jelképezi a már javában dübörgő rendszerváltás hozta változásokat. A portál kopottsága egyébként is azt érzékelteti, hogy ahhoz már az utolsó békeévek óta nem nyúltak.

A ma Hegyvidéknek nevezett XII. kerület eredetileg 1930-ban jött létre, amikor kivált az I. kerületből. Ma 18 városrészre oszlik, Budakeszierdőtől Zugligetig. Itt vannak a legnépszerűbb kirándulóhelyek, a kerület egy része tájvédelmi körzet.

A kiválasztott kép idilli jelenetet ábrázol: egy szép kertben hat kisiskolás ül körül egy asztalt, az egyik kisfiú egy könyvben vagy atlaszban elmélyülve magyaráz valamit. Amikor az adományozó megküldte a képet, elmondta, hogy ő az álló fiú, egyben azt állította, hogy a magyarázó barátja nem más, mint Nádas Péter, a későbbi író. Megkérdeztük erről Nádast magát is. Ezt válaszolta:

A hír igaz, én jól magamra ismerek, amint éppen magyarázok valamit a két oldalamon ülő kicsiknek. […] A képet minden bizonnyal apánk, Nádas László készítette a svábhegyi ház kertjében (Gyöngyvirág u. 12.). Talán 1953 nyarán. A mi képeink között nem maradt fenn. Örülök neki.

A XI. kerület, amely valaha Szentimreváros névre hallgatott, az 1930-as kerületreform során jött létre. 1950-ben hozzácsapták Albertfalvát és Kelenvölgyet. 2005 óta hivatalos neve Újbuda. Összesen 21 városrészre oszlik, köztük van a Gellérthegy, és vannak újabb keletű képződmények, mint Őrmező vagy az Infopark. 132 825 lakosával (2019-es becslés) Budapest legnépesebb kerülete, annyian élnek itt, mint Győrben.

A Fortepan sok képe egy-egy település arcának alapvető változásairól tanúskodik. Mint például a fenti 1926-os felvétel, ismeretlen fotográfus képe. Ezen még nyoma sincs a Horthy Miklós hídnak (a későbbi Petőfi híd), amelyet 1932 és 37 között építettek fel. A mai Lágymányos helyén egy méretes tó volt. Ezt a Műegyetem építéskor kezdték fokozatosan feltölteni. Az új híd építése után a folyamat felgyorsult. Az ide épült egyedi lakótelep több lépésben, 1954 és 1965 között épült meg.

A X. kerület Pest közepén található, a városegyesítéskor létrehozott, a mainál jóval nagyobb VIII. kerületből vált ki. A valaha szinte tisztán gyárnegyed mára részben lakóterületté vált, de lakossága ennek ellenére csökken. Ide épült a Gyűjtőfogház, a Richter Gedeon gyógyszergyár, ide költözött a Városligetből a vásárváros.

A Fortepanon sok a vidám kép (noha a „humor”, a „vidámság” címkék csak néhány száz kép mellett tűnnek fel, de ennél lényegesen több ilyen kép van a portálon). A fenti kép az 1955-ös Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár területén (vagy inkább előtte, az Albertirsai úton) készült. Elképzelni is nehéz, hogy hogyan szabadult ki a hatalmas fekete koca és nyolc kismalaca… A képet Bauer Sándor (1931–2009) hivatásos fotográfus készítette. Hátrahagyott negatív életművét egy Népszínház utcai mosókonyhából hoztuk el, ebből mintegy hat és félezer, 1943 és 1986 között készült kép került fel a portálra. Bauer 1957-től évtizedekig a Vendéglátás című lap munkatársa volt, nem volt olyan frissen épült vidéki SZOT-üdülő vagy bisztró, amit aprólékosan végig ne fényképezett volna.

A IX. kerület neveként az ott élő polgárok 1792-ben kérelmezték a bécsi udvarnál, hogy I. Ferenc király trónra lépése alkalmából az uralkodó kegyeskedjék megengedni, hogy a Pest déli külvárosa az ő nevét vehesse fel. Kegyeskedett. Így lett a városrész Ferencváros. A 19. században a kerület rohamosan iparosodott, fokozatosan „Budapest gyomra” lett. A Marhaközvágóhíd 1872-ben nyílt meg, a Központi Vásárcsarnok 1897-ben.

Ezt a képet azonban egy másfajta középületben, egy hatalmas, ma is álló laktanyában készítette 1927-ben id. Konok Tamás (1898–1971, a híres festőművész édesapja). A Mária Terézia laktanya 1845-ben készült el, ez az egyetlen épület, ami a Nagykörút vonalán már az útvonal kiépítése előtt is állt. Területe harmincezer négyzetméter. A húszas években a laktanyában állomásozott a Magyar királyi 1. honvéd gyalogezred. Ennek emlékhelyét kapta lencsevégre a katonatiszt-fotós. A falmélyedésben a Szabadság téri Irredenta Szoborcsoport négy darabjának kicsinyített másolata látható: Észak, Kelet, Dél, Nyugat.

Konok 1938-ban kezdett színesben is fényképezni. Nagy számú, érzékeny, jól komponált diaképe maradt fent II. világháborús frontszolgálata idejéről, főként Ukrajnából. Ezek közül sok felvétel kivételes értékű, a helyi élet és a hadifoglyok humanista ábrázolása.

A VIII. kerület, azaz Józsefváros 1777-ben kapta a nevét, a hagyomány szerint József trónörökös, a későbbi II. József után (de van olyan vélemény is, hogy Szent József után).

A kerületnek jelenleg 11 városrésze van, ebből a legelegánsabb a Belvároshoz legközelebb eső Palotanegyed. Itt létesült a BBC-t is négy évvel megelőzve a földkerekség első stúdiópalotája a Sándor főherceg (később Bródy Sándor) utcában.

Szalay Zoltán (1935–2017) a jeles fotóriporter évtizedeken át fényképezett a Rádió és Televízió Újság kötelékében. Hagyatékából a Fortepan 1777 MR-témájú felvételt válogatott ki. Ezek közül egy dupla portrét választottunk ki: a hetvenes években a fénykorát élő Rádiókabaré szerkesztői, Marton Frigyes és Szilágyi György egy felvételt hallgatnak – és nagyon tetszik nekik.

A VII. kerület, azaz Erzsébetváros Budapest legkisebb, viszont legsűrűbben lakott kerülete az 1873-as városegyesítéskor jött létre, akkor vált ki Terézvárosból. 1882-ben kapott engedélyt, hogy Erzsébet királynéról nevezhessék el. Már ekkor is nagyon jelentős volt a zsidó lakossága, három zsinagóga is épült a Dohány, a Rumbach Sebestyén, illetve a Kazinczy utcákban. 1944 nyarán itt alakították ki a budapesti gettót.

Sándor György fotográfus, ahogy a XX. kerületi képnél már említettük, az Esti Hírlapnál kezdte és fejezte be összesen hat évnyi hivatásos pályafutását. 1958-ban megakadt a szeme egy Dob utcai kerítésen, ahol egy jó humorú kereskedő tréfásan hirdette szolgáltatását: kézikocsikat adott bérbe. „A legolcsóbb szórakozás: 4 forintért 1 óráig húzhatja a kézikocsit!”, illetve:

Nem kell benzin, nem kell zab, kézikocsin szállíthat!

Terézváros nevét Mária Terézia királynőről kapta 1777-ben, annak emlékére, hogy az uralkodó 1751-ben egy napra meglátogatta Pestet. Az évtizedek során egyre kisebb lett, jelenlegi méretét – jelentéktelen eltérésektől eltekintve –1930-ban érte el. A fenti kép éppen ebben az évben mutatja az Oktogon világvárosias neonfényeit. Terézváros ekkor kávéházak, mulatók, előkelő nyilvánosházak negyedének számított.

Itt metszi egymást Budapest két legnagyobb városrendezési projektje, a Nagykörút és az Andrássy út. Mussolini már ekkor is annyira népszerű volt Budapesten, hogy az ember nem is érti, miért vártak 1938-ig, hogy a teret róla nevezzék el. Végül egy külügyminiszteri látogatás adta az apropót. Az alighanem lódító lapjelentések szerint a Közmunkák tanácsa aznap reggel hozott döntést a névváltozásról, és amikor Ciano külügyminiszter és hitvese, a Duce lánya délután 2-kor áthaladt a téren, már ki voltak szögezve az új utcatáblák. Mindez „tisztelgés volt a Duce villámos munkatempója előtt” – írta a Budapesti Hírlap.

A Belvárosból és a Lipótvárosból álló mai V. kerület 1950-ben alakult ki. A Belváros a középkori városfalak körbezárta negyed, Lipótváros pedig az attól északra fekvő, a mai Nagykörútig terjedő, már tervezett városrész, nevét II. Lipót királyról kapta. Lipótváros fejlődését jó ideig akadályozta a 18. század végén elkezdett és 1827-ben befejezett hatalmas laktanya, a mai Szabadság tér helyén álló Újépület, becenevén Nájgebáj. Ez a Bank utca – Nádor utca – Báthory utca – Hold utca hatalmas négyszöget foglalta el. A fenti szép képet Klösz György (1844–1913), a legendás városfényképész, eredetileg gyógyszerész készítette, aki Bécsben tanulta ki a fényképészetet. Amikor 1866-ban Pestre érkezett, már negyven másik műteremmel kellett a versenyt felvennie.

Klösz fényképe az Újépület hatalmas udvarán készült, ahonnét már látszik az új (a korabeli nyelvhasználat szerint „állandó”) Országház kupolája. Ilyen fényképet mindössze két évig lehetett készíteni, a kupola ugyanis (kívülről) 1895-ben készült el, és 1897-ben már bontották is az Újépületet. Ha viszont belenagyítunk a kupolába, akkor látjuk, hogy fel van állványozva, és a befejező munkálatok folynak. A kép tehát 1895 utolsó hónapjaiban készült. Ezért fontos a fotóknál a nagy felbontás – a részletek miatt.

Nagy-Budapest létrejötte előtt a IV. kerület, azaz Újpest 1908 óta önálló város volt. 1950-ben aztán kis változtatással, a szomszédos Istvántelek beolvasztásával hozzácsatolták Budapesthez. Hagyományos, arányos településszerkezetét hatalmas lakótelepekkel csúfították el. Földszintes épületektől határolt főutcái is magasabb épületeknek adták át helyüket. A fenti képet a Fővárosi Tanács városrendezési és építészeti osztálya készítette 1961-ben. Ez a kép látható volt a Magyar Nemzeti Galéria nagy Fortepan-kiállításán, egy levél kíséretében. Így szólt:

„Csodálatos dolog a Fortepan. Egyszer csak megtaláltam a régi családi üzletünket a régi családi házzal együtt. Még a dédanyám, Götzler Izsóné (Izraelné) Neumann Debóra alapította Újpesten a fűzőboltot, azután később a lánya vitte tovább a háború után, mert Debóra nem jött vissza Auschwitzból. Mire én megszülettem, már nem volt meg az üzlet, és Manyóka (Margit) is nyugdíjas volt, és emlékek se nagyon voltak a házról. Aztán egyszer csak kinyitottam a Fortepant és ott volt az üzlet, és Manyóka a cégtáblán.” (Gabányi Anna)

A III. kerület Buda legészakibb kerülete, hivatalos nevén Óbuda-Békásmegyer. Csaknem húsz városrésze olyan ellentétes élményeket kínál, mint Aquincum római kori romjai, a Péter-Pál templom, a Selyemgombolyító, a Sziget Fesztivál vagy a Graphisoft Park.

Az Árpád híd építése már a II. világháború előtt előre vetítette a hagyományos utcaszerkezet szétrombolását, de a végső csapás a sok lakótelep ideépítése volt. Még a nosztalgikus, szép arányú főtérre is belátszanak. Nagy volt a kísértés, hogy egy krúdys hangulatokat keltő Fortepan-képet szerepeltessünk a III. kerületből, aztán eszünkbe jutott, hogy a Fortepanon amúgy is túl magas a „cukisiág-faktor”. Úgyhogy Urbán Tamás (1945–) a magyar fotóriporteri szakma önzetlen óriása egyik képére esett a választás. Ő évtizedekig volt az Ifjúsági Magazin fotósa, eközben sokszorosát vette fel a megjelent képeknek, és nem csak a felszínt kapargatta, járta a javítóintézeteket, a börtönöket, a drogos tanyákat. Ez a nevezetes képe 1982-ben készült, a Flórián téren a Kórház utca felé nézve. A korabeli punk szcéna négy „nagy arca” közeleg, látnivaló, hogy nagy jövő áll előttük.

Ez a kép a nagy kiterjedésű II. kerület Duna felőli szélét mutatja, 1914-ből való. Azért választottuk ki, mert jól mutatja, hogy mennyire nem tartott lépést Pest nekiiramodott fejlődésével Buda, ahol ilyen külvárosi viszonyok uralkodtak. Itt egy kifőzdét/kávémérést látunk, aminek még saját neve sincsen. Akkoriban élesen megkülönböztették a kávéméréseket és a kávéházakat. Utóbbi névre egy vendéglátóipari egység csak akkor volt jogosult, ha egy helyiség a sarkon helyezkedett el, legalább négy méter volt a belmagassága, és volt benne legalább két biliárdasztal.

Erre az I. kerületi, 1865 körül készült krisztinavárosi képre azért esett a választás, mert az itt látható épületek között csak egyetlen áll már, a középen látható Havas Boldogasszony templom. A rajta látható emléktábla szerint Széchenyi István 1836-ban itt vette el feleségül megözvegyült, hétgyerekes szerelmét, Seylern Crescentiát. Vele átellenben a jókora Budai Színkör látható (†1937). Háttérben a Karátsonyi palota, amelyet a magyar állam a Harmadik Birodalomnak ajándékozott, és 1938-ban azért bontották le, hogy helyére német birodalmi iskola épüljön, ám a háború közbeszólt. A kép szélén jól látható még a Déli Vasút egykori indóháza.

A Margitszigetet – vigyázat, a földrajzi jelenség írásmódja helyesen Margit-sziget! – 1900-ig csak csónakkal vagy hajóval lehetett megközelíteni, ekkor épült meg, 25 év késéssel, a Margit híd leágazása. Azért tartott ilyen sokáig, mert eredetileg messze nem ért ilyen messze a sziget csúcsa, jelentősen fel kellett tölteni a területet. 1919-ig fizetni kellett, ha valaki be akart lépni a szigetre. A rövid életű kommunista rendszer nagy fegyvertényeként kezelte a szabad bejárást. Szerb Antal 1935-ös ki könyvecskéjében ezt a dolgot így kommentálta: „Nagy harmincad lett a sziget, ebek számára” – nem is jelenhetett meg ez a könyv a Rákosi- és Kádár-rendszerben, csak a rendszerváltás idején, pedig Szerb Antalnak, kis túlzással, még a mosodanyugtáit is kiadták.

Ezen a lomtalanításból származó szép, 1930-ban készült képen egy középosztálybeli család vagy baráti társaság pózol a Palatinus strandon. Ekkor még a férfiak is a nőkéhez hasonló fürdőruhát hordtak. Ennek neve fürdőtrikó volt. (1925-ben született papám még a fecskére is ezt használta: „Ne felejts el, fiam, fürdőtrikót hozni magaddal!”) Ugyancsak ilyet hord a kép jobb oldalán látható kisfiú, a fénykép potyautasa. Mosolya ezt fejezi ki: „Nem véletlenről van szó, rajta akartam lenni a képen. Az én papám is szokott fényképezni, de nem tudtam, hogy a strandon is lehet.”

Búcsúzóul hadd utaljunk a szűkebb Fortepan-csapat szó szerint mindennapos, önkéntes munkájára, köszönjük továbbá a fórumozók hatalmas munkáját – ők fejtették meg, mi látható pontosan a több tízezer budapesti képünkön. Továbbá hálásak vagyunk minden képadományozónak és a pénzbeli támogatóinknak, a tíz éve tartó, kitartó pártolásért. Ígérjük, továbbra is hűségesek leszünk a Fortepan jelmondatához: „A fotó azé, aki nézi!” (© Tamási Miklós).

Írta és a képeket válogatta: Török András

A Heti Fortepan sorozat további cikkeit a hetifortepan.capacenter.hu címen találja. A blog a Fortepan és a Capa Központ szakmai együttműködésében valósul meg.

Kiemelt kép: Fortepan /Urbán Tamás

Source: 24 teszt