Egymillió dollárt kapott a világ legjobb tanára

A Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származó, különböző etnikumú gyerekeket szerteágazó módon segítő brit tanárnő, Andria Zafirakou nyerte el idén a világ legjelentősebb, egymillió dollárral (253 millió forint) járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban.

A London külső részén fekvő Brent kerületben, a szigetország egyik etnikailag legsokszínűbb régiójában működő Alperton közösségi iskola tanárnője

amellett, hogy művészetet tanít a gyerekeknek, együtt utazik velük a buszon, reggelente az iskola bejáratánál köszönti őket és kapcsolatot tart a szüleikkel, ezzel biztosítva védelmet és nyugalmat a tanítványaiknak egy olyan kerületben, ahol az egyik legmagasabb a gyilkosságok aránya az országban.A 39 éves Zafirakou diákjainak egy része Nagy-Britannia legszegényebb családjaiból származik és szüleik gyakran nem is beszélnek angolul.

Mindig nagyszerű, amikor az ember a saját anyanyelvükön köszönti ezeket a gyerekeket, automatikusan mosolyt csalva az arcukra és kapcsolatot teremtve velük

– mondta Zafirakou.

A görög felmenőkkel rendelkező, de Londonban született Zafirakou az első brit tanár, aki elnyerte a tekintélyes díjat. Theresa May brit miniszterelnök videoüzenetben gratulált a díjazottnak a vasárnapi ceremónián.

Ahhoz, hogy az ember remek tanár legyen, rugalmasságra, találékonyságra és óriási szívre van szükség. Ön mindezen tulajdonságok birtokában tanítja a gyerekeket nap, mint nap. Köszönünk mindent, amit eddig tett és tesz továbbra is

– mondta May.

Köszönőbeszédében Zafirakou remek dolognak nevezte az iskola tanulóinak sokszínűségét és elmondta, hogy bár a diákok olyan zsúfolt otthonokban élnek, ahol nehéz csendes zugot találni a tanuláshoz és sokuknak még a testvéreikről is gondoskodniuk kell az iskola után, mindannyian arra törekszenek, hogy jól teljesítsenek a tanulmányaikban.

Ami igazán nagyszerű dolog, az az, hogy bármi is történjék otthon, bármi is hiányozzon az életükből, vagy okozzon nekik fájdalmat, ez az iskola az övék

– fogalmazott a tanárnő, hangsúlyozva, hogy a gyerekeknek szóló iskolai művészeti programok indítása azért fontos, mert segít nekik kreatívan gondolkodni és rugalmasságra, kitartásra tanítja őket. A díjjal járó egymillió dollárt éppen ezért olyan közösségi projektre akarja fordítani, amely a kreativitást ünnepli.

A Global Teacher Prize oklevelét Rasíd Al-Maktúm, Dubaj uralkodója nyújtotta át a díjazottnak, aki a világ különböző tájairól származó több mint 30 ezer jelöltet maga mögé utasítva nyerte el az elismerést. A dubaji gálán számos híresség, köztük Charlize Theron Oscar-díjas dél-afrikai színésznő és Priyanka Chopra indiai színésznő is jelen volt.

A pedagógusszakma Nobel-díjának szánt elismerést negyedszerre ítélte oda a Gems Education nevű, szerte a világban több mint 250 magániskolát működtető dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation. A díj célja felhívni a figyelmet az oktatásnak, a pedagógusok munkájának fontosságára.

A tavalyi győztes egy kanadai tanárnő, Maggie MacDonnell lett, aki évek óta tanít eszkimó (inuit) fiatalokat a kanadai Quebec tartomány egy eldugott zugában, az Északi-sarkkörhöz közeli Salluit faluban, ahol kirívóan magas az öngyilkosságok aránya az élet kilátástalansága miatt.

(MTI, kiemelt kép: AFP PHOTO / Karim Sahib)


Source: 24 teszt