Egyre nő az esélye a globális járványoknak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre nagyobb az esély egy világszintű járvány kitörésére – számol be a CNN. A szerdán közzétett jelentésben az egészségügyi szakértők és tisztségviselők az 1918-as globális influenza-pandémiát hozzák példaként, amely óriási katasztrófává vált. Akkor a becslések alapján 50 millió ember halt meg a betegségben, napjainkban egy hasonló járvány 80 millió emberrel végezhetne.

A WHO-nál úgy gondolják, hogy a világ nem áll készen egy ilyen pandémiára.

2011 és 2018 között a szervezet közel 1 500, többek közt az Ebolához köthető járványt regisztrált. A nagy területeket sújtó betegségek komoly következményekkel jártak, a halálozás mellett jelentős gazdasági károkat és konfliktusokat is okoztak.

Fotó: iStock

Bár nagy területeket érintő járványok mindig is léteztek, a népsűrűség növekedése, illetve az átlaghőmérséklet emelkedése (ami elősegíti a kórokozókat hordozó szúnyogok szaporodását) elősegíti a betegségek terjedését. A folyamat elsősorban a szegényebb országokat fenyegeti, de az is problémát jelent, hogy a betegségek új területeken is feltűnhetnek.

A WHO-nál úgy vélik, bár számos ország törekszik a felkészülésre, eddig hatékony módszereket nem sikerült találni. A szakértők szerint a világ vezetőinek kell összehangolt lépést tenniük az ügyben.

Kiemelt fotó: iStock


Source: 24 teszt