Elárverezik Rembrandt egyik ritka bibliai festményét

Rembrandt Ábrahám és az angyalok című, ritka bibliai témájú festményét árverezik el januárban New Yorkban. A Sotheby’s aukcióján az előzetes becslések szerint akár 30 millió dollárt (8,9 milliárd forint) is adhatnak az alkotásért. A 16 centiméter magas és 21 centiméter széles kép, melyet Rembrandt van Rijn 1646-ban festett, a művész két, még magánkézben lévő ótestamentumi alkotásának egyike.

A képet Mark Fisch, a New York-i Metropolitan Múzeum kuratóriumának tagja adja el, és a potenciális vásárlókat az is megnyugtathatja, hogy a Sotheby’s garantálja a hitelességét. Otto Naumann, a Sotheby’s alelnöke szerint a januári árverés egyike az utolsó alkalmaknak, amikor valaki még egy ilyen jelentőségű Rembrandt-festményt megvásárolhat. Hozzátette, hogy Rembrandt szinte összes többi hasonlóan fontos műve már brit magángyűjteményekben található.

Az Ábrahám és az angyalok a New York-i Frick-gyűjtemény 2017-ben megrendezett kiállításának központi darabja volt. A Sotheby’s szerint szinte biztosra vehető, hogy egy kereskedő beszámolójában, amelyet egy adásvételről írt 1647. március 28-án Amszterdamban, ez a festmény szerepelt.

(MTI)


Source: 24 teszt