Életfogytiglant kapott a feleségét felkoncoló szentpéterszegi gyilkos

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a nagycsaládos férfit, aki két évvel ezelőtt valósággal felkoncolta a feleségét Szentpéterszegen. Dobó Dénes, a bíróság szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi 30 év múlva bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen.

M. Árpád és a felesége hosszú ideig kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek egymással, de a férfi viselkedése a gyilkosság előtti négy évben jelentősen megváltozott. Betegesen féltékeny lett, és többször megverte a nejét. Korábban felfüggesztett börtönbüntetése ítélték jogerősen a bántalmazások miatt. A család egyik barátja korábban lapunknak elmesélte, hogy a párnak hat gyereke született összesen, ám az egyik meghalt kiskorában.

Rozália pedig teljesen hűséges volt hozzá, de a férfi egész egyszerűen nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy félrelép. Olyanokat vágott a neje fejéhez, hogy lefeküdt a testvérével, a három vejével és más férfiakkal is. Ez annyira rögeszméjévé vált egy idő után, hogy elvitte Budapestre hazugságvizsgálatra is, amely megállapította, hogy nem csalta meg a nő.

Ennek ellenére is tovább fokozódott az indulat a férfiben, és számtalanszor előfordult, hogy megverte vagy bántalmazta a nejét. Az asszony eleinte azt mondta a családtagjainak, hogy elesett vagy beütötte magát, majd egy idő után már beszámolt a gyermekeinek az őt ért bántalmazásokról. A férfi négy évvel ezelőtt úgy elverte nyújtófával, hogy felfüggesztett börtönre ítélték.

A házaspár felnőtt korú gyerekei közül többen Szentpéterszegen laknak, ezért az asszony gyakran átment a közelben lakó legidősebb fiához a bántalmazások után. Ez történt 2018 májusában is, rövid idő elteltével azonban helyszínre érkezett a családfő is, aki egy hosszú tőrkéssel hasba akarta szúrni az anyját védelmező fiát, akinek sikerült a szúrást elkerülnie.

A végzetes októberi napon a nő ebédet főzött a ház teraszán, ezért több kés is volt a kinti asztalon. A férfi ismét kötekedni kezdett, majd egy húsz centiméter pengéjű késsel mellkason szúrta a feleségét, aki a földre esett. A magából kivetkőző férj még további harmincöt alkalommal megszúrta az asszonyt,  aki elvérzett és perceken belül meghalt. M. Árpád ezután magával is megpróbált végezni, de a TEK-esek elfogták.

Dobó Dénes elmondta még, hogy a vádlott bocsánatot kért a cselekményért az utolsó szó jogán, de hangsúlyozta, hogy biztos abban, hogy megcsalta a neje.

Horváth Péter bíró az ezt követő ítélet szóbeli indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, és évek óta rettegésben tartotta a nőt.Enyhítő körülményként vette figyelembe az igazságügyi szakértő által megállapított véleményt, hogy kevert személyiségzavarban szenved.

A bíróság döntése nem jogerős, az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a férfi és védője téves jogi minősítés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett. A törvényszék fenntartotta a férfi letartóztatását.


Source: 24 teszt