Elfogták a 22 évvel ezelőtt fejbe lőtt Gyüre József gyilkosát – videók

Összehangolt rendőri akcióban fogták el a a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei azt a K. Gábort, akit a 22 évvel ezelőtti XI. kerületi Karinthy úton elkövetett leszámolással gyanúsítanak. Bár a rendőrség ezúttal sem közölt nevet, több forrás is megerősítette, hogy Gyüre József volt a lakásán fejbe lőtt áldozat.

Gyüre megölésével annak idején sokat foglalkozott a sajtó: a Pesti Srácok csak Portik Tamás bűntársaként , és katonájaként említette a több, mint két évvel ezelőtt kivégzett férfit. Felidézték az MTI akkori tudósítását is, amiben ez állt:

“Gyilkosság áldozata lett egy 36 éves férfi Budapesten. A férfi holttestét csütörtök este 11 órakor találták meg az általa bérelt lakásban, a XI. kerületi Karinthy úton – közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. A sajtóügyeletes elmondta, hogy a holttestet a lakás fenntartásával megbízott személy találta meg. Azért kereste az albérlőt, mert feltűnt neki, hogy már több napja nem látta a férfit. A bejárati ajtót saját kulccsal nyitotta ki, majd megtalálta a halottat. A helyszínre kihívott mentők értesítették a rendőrorvost, aki megállapította, hogy az áldozatot több nappal ezelőtt fejbe lőtték. A 36 éves férfi magyar állampolgár volt.”

Az ügyet annak idején nem sikerült teljes körűen felderíteni, pedig az elmúlt két évtizedben többször elővették. A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya 2020 őszén a nyomozás továbbfolytatásáról határozott, ennek során pedig újabb bizonyítékok kerültek elő.

Az 52 éves K. Gábort összehangolt rendőri akcióban fogták el a TEK-esek. A dunakeszi férfit azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg a Karinthy úti albérletben megtalált áldozatot. A férfit bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

The post Elfogták a 22 évvel ezelőtt fejbe lőtt Gyüre József gyilkosát – videók first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt