Elítélték a kosármeccsen biztonságiakkal balhézó ikreket

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Tatabányai járásbírság azt a két soproni férfit, akik biztonsági őrökkel dulakodtak a tavaly februári oroszlányi férfi kosármeccs végén.

Horváth Sándor, a a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy az egyik férfi 1 év 10 hónapot, míg a másik terhelt 1 év 6 hónap börtönbüntetést kapott két év próbaidőre felfüggesztve. Mindkét férfit egy évre eltiltotta a kosármeccsek látogatásától,  továbbá a szemüveget összetörő férfit kötelezték a sértett kárának a megtérítésére is.

Az ikerpár és egy harmadik személy vendégszurkolóként vett részt az oroszlányi sportcsarnokban lévő mérkőzésen. A meccs végén az egyik férfi át szeretett volna menni a hazai csapat szurkolóihoz, s közben trágárul kiabált. Ekkor az egyik biztonsági őr felszólította a férfit a sportcsarnok elhagyására.

A férfi ennek nem tett eleget, leöntötte sörrel a biztonsági őrt, valamint úgy arcon ütötte, hogy annak lerepült a szemüvege, ami összetörött, ezzel  az őrnek 45 ezres kárt okozott.

Egy másik biztonsági őr segített kitessékelni az erőszakos férfit, aki azonban szájon ütötte őt, emiatt a szája vérzett és feldagadt. Ezt követően a megütött őr visszaütött, majd a földre szorította az elkövetőt, és a rendőrök kiérkezéséig ott tartotta. Ezzel párhuzamosan a földön tartott férfi testvére, valamint egy harmadik személy is az egyik biztonsági őr felé ütött többször.

A biztonsági őrök végül kiszorították a csarnokból az erőszakos szurkolókat. Az addig földön tartott férfi testvére visszalépett a csarnokba, az egyik őrt megrúgta, egy másik őrt ököllel akart kétszer is megütni. Az ügyészség felfüggesztett börtönre ítélte a két férfit.

The post Elítélték a kosármeccsen biztonságiakkal balhézó ikreket first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt