Elkezdtek felmondani a beoltatlan alkalmazottaknak Ukrajnában

A miniszter emlékeztetett arra, hogy hétfőn lépett hatályba tárcájának az a rendelete, amely felsorolja azokat a szakmákat, iparágakat és szervezeteket, amelyeknek dolgozóit kötelezték a védőoltás felvételére – írta az MTI. Ezek a központi végrehajtó hatóságoknak és területi szerveiknek, a helyi államigazgatási szerveknek és azok részlegeinek, valamint az oktatási intézményeknek az alkalmazottai.

  • A felsorolt intézmények azon dolgozóit, akik november 8-ig még nem kapták meg az első dózis védőoltást sem, fizetés nélkül felfüggesztik állásukból addig, amíg fel nem veszik az oltást.
  • Nem függeszthetők fel viszont azok az alkalmazottak, akik számára ellenjavallt az oltás, és erről orvosi igazolással rendelkeznek.

Magyarországon hasonlóra lehet majd számítani, az oltásra kötelezett állami és önkormányzati alkalmazottakat fizetés nélküli szabadságra küldhetik.

Kapcsolódó
A katonáknak is kötelezővé tették az oltást

December elsejéig kell felvenni.

Magyarországon az üzleti szférában is elrendelhetik a munkáltatók az oltást, és ha azt nem veszik fel a dolgozók, akkor szintén fizetés nélküli szabadságra küldhetik majd őket.

Kapcsolódó

Viktor Ljasko tájékoztatóján elmondta, hogy eddig már 31 millió dózis oltóanyagot szállítottak Ukrajnába. A hétvégén érkezett meg az országba 2 millió 930 ezer adag Moderna-vakcina a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül, ezen felül 1 millió 400 ezer adag Pfizer-oltóanyag, amelyet a kormány az állami költségvetés terhére vásárolt meg. A miniszter tájékoztatása szerint mostanáig az ukrán lakosság 36,7 százaléka kapta meg az oltás első, és 25,6 százaléka a második dózisát is. Továbbra is a fővárosban, Kijevben a legnagyobb arányú az átoltottság, ahol a lakosok 57 százaléka vette fel az oltás első dózisát és 45,7 százaléka élvez teljes védettséget.
Ljasko kijelentette, hogy az oltásoknak köszönhetően már több mint 5,5 ezer ember életét sikerült megmenteni.

Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője hétfőn az RBK-Ukrajina hírportálon megjelent nyilatkozatában előre jelezte, hogy a járvány tetőzése Ukrajnában november első felében, a hónap közepén várható. Szerinte a napi fertőzésszám az elkövetkező napokban még emelkedni fog. Az egészségügyi minisztérium alá tartozó Ukrán Egészségvédelmi Központ szerint viszont a járvány már ezen a héten elérheti a tetőpontot – számolt be az UNIAN hírügynökség.

Ukrajnában hétfőre 13 068-cal 3 088 501-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 473-mal 72 557-re, az aktív betegeké pedig több mint négyezerrel 494 988-ra. Az elmúlt napon 3532 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 7 938 053-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 468 231-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Vasárnap 85 083 embert oltottak be az országban.

Kiemelt kép: „Az alkotmány a legfőbb törvény!” feliratú transzparenssel tüntetnek a koronavírus-oltás felvételének kötelezővé tétele ellen Kijevben 2021. november 3-án. Az ukrán hatóságok kötelezővé tették a tanároknak és az állami szektorban dolgozóknak a koronavírus elleni oltást, amire november 8-ig lesz lehetőségük. Ha a felszólításnak nem tesznek eleget, nem kapnak fizetést. Ukrajnában ezen kívül bevezették, hogy a repülőkre, vonatokra és távolsági buszokra csak védettségi igazolvánnyal lehet felszállni.

The post Elkezdtek felmondani a beoltatlan alkalmazottaknak Ukrajnában first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt