Elutasították Bene László fellebbezését, marad a börtönben

Elutasította a másodfokú bíróság az életfogytig tartó fegyházra ítélt Bene László fellebbezését, ez azt jelenti, hogy a rettegett skálás gyilkos továbbra sem szabadulhat feltételesen, azaz tovább fogja tölteni a büntetését.

Bene lényegében problémamentesen tölti a büntetését, és tanulmányokat is folytatott a börtönben. Az elsőfokú bíróság igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői véleményre alapozva meghozott határozat szerint azonban nem volt megállapítható, hogy Bene a szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna majd.

A szakértők szerint csupán mérsékelt megbánás jellemzi Benét, és a személyiségszerkezete miatt továbbra is fokozottan fennáll a veszélye a bűnismétlésnek.

A legutóbbi büntetés-végrehajtási bírói végzés ellen az elítélt és védője is fellebbezett, azonban a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa szerint sem lehet alappal következtetni arra, hogy a skálás gyilkos esetében a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető lenne, ezért helybenhagyták a végzést.

Bene 1989 és 1994 között tucatnyi rablást és négy gyilkosságot követett el. Társával, Donászi Aladárral együtt először egy rendőrt, Ősz Zsigmondot ölték meg Győrben, majd egy 23 éves egyetemistát, Sádt Győzőt a Skálánál. Utána pedig egy vadászpárossal végeztek, akik pont arra jártak, ahol a rablógyilkosok lőgyakorlatot tartottak. 1994-ben elfogták őket, Donászi a börtönben öngyilkos lett.

Bene az életfogytig tartó szabadságvesztését tölti a Szegedi Csillagban, amelynél legkorábban 20 év után bocsátható feltételes szabadságra időpontja. Ez 2014 májusában letelt, de azóta mindig elutasították jogerősen Bene feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.

The post Elutasították Bene László fellebbezését, marad a börtönben first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt