Emberrablóktól mentett meg két kislányt egy reptéri dolgozó

Egy átlagos nyári nap volt a scramentói repülőtéren, amikor az American Airlines légitársaság jegykezelőjéhez odalépett két kislány. Denise Miracle-nek hamar gyanús lett a kettő, New Yorkba utazó lány, akiknél csak több kisebb táska volt, és nem tudták semmilyen irattal azonosítani magukat.

Miracle a CBS 13 televízió híradójának elmondta: már az feltűnt neki, hogy a 15 éves és a 17 éves lány idegesen, izgulva néztek újra és újra egymásra, mintha nem lennének biztosak a dolgukban.

Olyan volt, mintha elszöktek volna otthonról. Éreztem, hogy valami nem stimmel

– mondta el Miracle a légitársaság előző héten közzétett közleményében, amiben először számoltak be a tavaly augusztus 31-én történt esetről.

Emellett a jegyeik is gyanússá váltak. Miracle ugyanis látta, hogy azokat nem a lányok, hanem egy harmadik ember vásárolta az interneten keresztül. Ráadásul „első osztályra szóló jegyek voltak, amik nagyon drágák” – mondta Miracle. És csak oda szóltak, a visszaútra nem volt jegyük.

A jegykezelő ekkor értesítette a rendőrséget, akik azonnal meg is jelentek, hogy kikérdezzék a lányokat. Todd Sanderson rendőr elmondása szerint a lányok közölték velük, hogy a jegyeket egy Drey nevű férfitól kapták, akivel az Instagramon keresztül ismerkedtek meg.

A lányokat ő hívta meg New Yorkba, azt ígérve, hogy a hétvégén kétezer dollárt kereshetnek modellezéssel, és videó klipekben való szerepléssel. A lányok – akiknek nevét nem hozták nyilvánosságra – a szüleiknek nem mondták meg, hogy hova készülnek, és mindketten azt hazudták otthon, hogy másiknál töltik a hétvégét.

Sanderson elmondta: az instagramos ismerkedés egyértelmű jele volt az emberrablási kísérletnek, hiszen ez egy tipikus módszer, amivel a lányrablók élnek. A két lány a rendőr elmondása szerint eleinte nem nagyon akarta elhinni, hogy bármiféle veszélyben lettek volna. De amikor közölte velük, hogy a hazaútra nem volt jegyük, akkor nagyon elcsodálkoztak. És végül kénytelenek voltak elfogadni, hogy nagyon közel álltak ahhoz, hogy elrabolják és szexrabszolgaként eladják őket.

A hatóságok a lányokkal történt beszélgetés után azonnal megpróbáltak beszélni Drey-el, de a férfi percek alatt törölte közösségi oldalait, és eltűnt. A lányokat pedig végül visszavitték szüleikhez, akiket a beszámolók szerint „sokkolta”, ami történt.


Source: 24 teszt