Ennyi az esélye annak, hogy a Bennu aszteroida becsapódik a Földbe

Újított a NASA a számításain, és újraszámolta, mennyi az esélye annak, hogy a Bennu aszteroida a következő 300 évben eltalálja a Földet. A jelenlegi álláspont az 1 az 1750-hez, amit nagyon nehéz így nettóban elképzelni, ezért a Sci-Tech Daily cikke perspektívába helyezte a dolgot.

Lucas B. Janson és Morgane Austern statisztikusok szerint ez nagyjából azt jelenti, mintha

  • feldobnánk egy érmét, és az első 11 esetben mind fej lenne,
  • bármelyik adott négy embernek ugyanabban a hónapban van a születésnapja,
  • csukott szemmel dartsozni, és azonnal a közepébe dobni a nyilat.

Ez statisztikai szempontból még mindig nagyon valószínűtlen, de persze nem lehet kizárni – a friss számítások alapján azonban eléggé biztos, hogy nem ütközünk a Bennuval a következő néhány száz évben.

A Bennut 1999-ben fedezték fel, a kisbolygó a potenciálisan veszélyes objektumok közé tartozik.

A későbbi megfigyelések során a kutatók arra jutottak, hogy kis eséllyel ugyan, de az objektum egy nap a Földbe csapódhat. A Bennu 2135 szeptember 24-én közelíti majd meg bolygónkat.

The post Ennyi az esélye annak, hogy a Bennu aszteroida becsapódik a Földbe first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt