Erősen tér vissza a bírói munkához Patyi András

Megírtuk, hogy szeptember 4-én Áder János köztársasági elnök határozatlan időre bíróvá nevezte ki Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi rektorát. A sajtóhírek arról szóltak, hogy Patyi vezetheti majd a felállításra váró közigazgatási bíróságot.

Itt egyelőre még nem tartunk, de a hvg.hu értesülései szerint Patyi András így is jól indít, ugyanis

mostantól a Kúriának azt a tanácsát vezeti tanácselnökként, amelyik a népszavazási kérdésekről és más választási ügyekben bíráskodik. Mindez azért különösen érdekes, mert Patyi eddig a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként dönthetett a választási ügyekről. 

Egy névtelenséget kérő bíró azt mondta a hírportálnak, hogy tanácselnöknek azokat a bírókat szokták kinevezni, akik már korábban bizonyítottak, például kollégiumvezetők voltak.

Patyi bíróvá történt kinevezése önmagában is furcsa volt: július végén jelent meg a Magyar Közlönyben egy olyan jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy aki rektori kinevezés miatt hagyta ott a bírói pályát, az a bírói hivatáshoz pályázat nélkül visszatérhet.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs


Source: 24 teszt