Erősít az egészségügyi célú együttműködéseken az Európai Parlament

Elfogadott az Európai Parlament (EP) egy olyan javaslatot, amely az uniós betegségmegelőzési és járványügyi rendszer megerősítését célozza – közölte a távirati iroda tudósítója az EP-re hivatkozva. A javaslat fontos eleme, hogy az uniós tagállamok nemzeti készültségi és reagálási terveket dolgozzanak ki, valamint naprakész, összehasonlítható és jó minőségű járványügyi adatokat szolgáltassanak. A javaslatot az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 598 szavazattal, 84 ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A képviselők emellett – mint írták – biztosítani kívánják, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) megbízatása a fertőző betegségeken túl a legfontosabb nem fertőző betegségekre is kiterjedjen.

Erre példaként említik a szív- és érrendszeri, a légzőszervi betegségeket, a rákot, a cukorbetegséget és a mentális betegségeket is.

A javaslatban kitértek arra is, hogy az unió a jövőben miként előzhetné meg a határokon át terjedő egészségügyi válságok kialakulását, és hogyan készülhetne fel jobban rájuk. A koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a tagállamoknak, különösen a határ menti régióknak hatékonyabban kell együttműködniük – hangsúlyozták.

Az EP mindezeken túl az uniós közbeszerzések eljárásainak egyértelműsítését és átláthatóságának javítását is szorgalmazta. Az uniós parlament tárgyalói a tagállamok képviselőivel kezdenek tárgyalásokban a vonatkozó jogszabályok végső formájáról.

Az európai egészségügyi unió kiépítésének részeként az Európai Bizottság 2020. november 11-én új egészségbiztonsági keretre tett javaslatot a koronavírus elleni küzdelem tapasztalatai alapján. E csomag részét képezi a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyekről szóló rendelettervezet és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ hatáskörének kiterjesztéséről szóló javaslat.

The post Erősít az egészségügyi célú együttműködéseken az Európai Parlament first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt