Eső és hideg: hova tűnt az idei május?

A hétfő is úgy köszöntött ránk, hogy az egész tovább morog: „hova tűnt idén a május”? Való igaz, hogy tavaly ilyenkor megteltek már a kempingek, aki csak tehette vízparton töltötte a szabadidejét, most meg elő kellett venni a téli kabátot, országszerte fűtöttek az emberek. De ha időben és térben kicsit kitekintünk az látszik, még így is kegyes volt velünk a természet.

Jelen állás szerint országos átlagban a hónapra jellemző csapadékösszeg kétszerese várható, ami kifejezetten jól jön a hónapokig tartó szárazság után. Volt már ilyen és lesz is, extrémnek akkor nevezhetjük, ha egy százas listán az első ötben lenne, erre pedig nem látszik esély, ahhoz a havi átlag három-négyszerese kellene.

Persze azt sem állíthatjuk, hogy minden rendben, az eső eloszlásával nagy baj van, ne feledjük, milyen szárazságra érkezett ez a valóban nagy mennyiségű csapadék

– emeli ki a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Már megint a hullám

Az ok a már számtalanszor említett észak-déli irányú, úgynevezett meridionális áramlás, ami „hullámot vet” a légkörben. Teknőjében hideg sarki levegő terjeszkedik délnek, míg a csúcsokon egyenlítői meleg északnak. Itt írtunk róla részletesen a múlt heti 31 fokos sarkköri hőmérséklet magyarázataként.

Rendkívül szélsőséges időjárási helyzeteket tud produkálni, és ahogy a hullámvonal áthelyeződik, a váltás is gyors. Egyszer szakad az eső és fűtünk május közepén, máskor ragyog a nap és csak hápogunk a gyorsan jött melegben. A meridionális áramlás eltérő ágai mindig máshol csapnak le, de még így is szerencsénk volt.

A man jumps in the cold water (3C), on February 19, 2019, in Kabelvag, in Lofoten island, Northern norway. (Photo by Olivier MORIN / AFP)
31 fok a sarkkörön: egyre nagyobb a baj

Ezért volt a sarkvidéken 31, nálunk meg 10 fok.

Nem szokványos, de nem is extrém

Romániában, Boszniában, Horvátországban olyan mennyiségű eső hullott, ami ha nálunk ér földet, iszonyatos áradásokat okozott volna. Ott is megvolt a baj, ám a hegyvidéki területek természeti adottságai kedvezőbbek a víz elvezetéséhez. Nálunk még egész jó a helyzet.

A vasárnapi »állás« szerint egyébként az északi földteke mintegy öt százalékában tapasztalható a hazaihoz hasonló hideg: Közép-Európában és az Orosz tajgán. Mindenhol máshol az átlagnál melegebb az idő

– emeli ki a szakember.

Egy szó, mint száz, az idei május nem tűnt el, csak Medárd kicsit előrébb csúszott, és bár az időjárás nem kimondottan kellemes, de nem is számít szélsőségesnek.

Változékony, annyi biztos

Ami a folytatást illeti, marad a változékony időjárás, de extrém helyzetek nem látszanak, ezek mostanában Romániát és Ausztriát sújtják. Itthon a vasárnap éjjeli heves zivatarok után hétfőn újabb, ám már kevésbé intenzív zivatarok, illetve záporok kialakulására számíthatunk az egész országban. A legtöbb eső északkeleten várható.

Ez folytatódik csütörtökig, miközben néhány órára azért a csúcshőmérsékletek 23-24 fok körül alakulnak, éjszakára viszont helyenként 10 fok alá csökken a hőmérséklet.

Csütörtökön aztán már csak elszórtan valószínű zápor, zivatar, majd szombaton délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és újabb csapadék éri el hazánk területét.

Budapest, 2018. augusztus 26.
Járókelõk az esõben az I. kerületi Várfok utcában 2018. augusztus 26-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A részletek

Nézzük mindezt napról napra a Kiderül.hu hétfő reggeli előrejelzése alapján.

Hétfőn

  • A többórás napsütés mellett általában gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de a keleti országrész fölött több lehet a fátyolfelhőzet. Több helyen számíthatunk záporra, nagyobb eséllyel a Dunántúlon zivatarra.
  • A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon megerősödik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között várható. Késő este 13, 16 fok valószínű.

Kedden

  • Délelőttig az északkeleti megyékben még erősen felhős lesz az ég. Napközben már országszerte erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Délelőtt északkeleten eső, zápor valószínű. Napközben szórványos jelleggel kell záporra, zivatarra számítani.
  • A délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, délnyugaton lehet a hűvösebb.

Szerdán

  • Felhős idő valószínű inkább rövidebb mint hosszabb napos időszakokkal.
  • Többfelé valószínű zápor, zivatar.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik, majd estétől északnyugatira fordul az áramlás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Csütörtökön

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • A Dunántúl északi felén és Budapest körül csak kis eséllyel lehet csapadék, másutt szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

Pénteken

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csak helyenként lehet futó zápor.
  • A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Szombaton

  • Délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet.
  • Nyugat, délnyugat felől záporok, zivatarok várhatóak.
  • A délkeleti szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI