Evolúciós biztosíték az, hogy az idősebb nők gyakrabban szülnek ikreket

Az evolúció során biztosítékként alakult ki az, hogy a később, 30-as éveikben szülő nőknél nagyobb arányban fordul elő az ikerterhesség, mint a 20-as éveikben szülőknél – írja az IFL Science. Ausztrál kutatók most rájöttek, hogy pontosan miért lehet az, hogy az ilyen szempontból már idősebbnek számító nők gyakrabban szülnek ikreket, mint azok, akik ugyanúgy hajlamosak az ikerterhességre, de fiatalabb korukban vállalnak gyereket.

Kép: Getty Images

A Nature Ecology & Evolution tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nők, ahogy idősödnek, nagyobb valószínűséggel bocsátanak ki egy menstruációs ciklus alatt két megtermékenyítendő petesejtet is, pedig normál esetben csak egy választódna ki. Ez azt jelenti, hogy megnő az esély a kétpetéjű ikrek születésére, ha mind a két petesejt megtermékenyül. Az egypetéjű ikrek, nevükből adódóan, egyetlen megtermékenyített petével indulnak, ami később válik ketté, ezért ugyanaz a genetikájuk és a nemük is. A kétpetéjűek azonban már két különálló, megtermékenyített petesejtből lesznek, és külön kezdenek fejlődni.

Az ausztrál kutatás szerint az evolúció során a természet így biztosította, hogy a gyerekvállalás szempontjából idősebbnek számító, a legtermékenyebb éveikben gyerek nélkül maradó nők is biztosan kihordhassanak utódot: ahogy az idő múlásával csökkent a teherbeesés esélye, úgy választott ki a szervezet nem egy, hanem két petét, ezzel megnövelve a megtermékenyítés lehetőségét.

Evolúciós szempontból ugyanis az utódnemzés számít sikernek, a szervezet erre törekszik, ha megfelelően működik.

A szakértők különböző szimulációkat futtattak le arra vonatkozóan, mekkora az esélye az ikerterhességnek az idősebb nők esetében, ehhez pedig valós, természetes megtermékenyítés során teherbe esett nők szülési és anyai túlélési adatait hasonlították össze. Ezt aztán hozzámérték ahhoz, hogy az idő múlásával a nőknek mennyi esélyük van teherbe esésre és a dupla ovulációra.

A Nyugat-Ausztrál Egyetem kutatói szerint a dupla ovuláció esélyének növekedése az életkorral egyenes arányban egyszerű evolúciós biztonsági stratégia: maximalizálja a nő reprodukciós képességét, hiszen ahogy csökken a teherbeesés esélye, a dupla petesejttel mégis magasabb, mintha csak egyet választana ki a szervezet.