Ez az átigazolás mindent borítana a Forma-1-ben

A szezonkezdet még sehol, ugyanakkor már elég komoly átrendeződés volt versenyzőfronton a Forma-1-ben:

  • előbb a Ferrari jelentette be, hogy Sebastian Vettel távozik a szezon végén,
  • az ő helyére Carlos Sainz érkezik a McLarentől,
  • a spanyolt pedig majd Daniel Ricciardo váltja.
Senkinek sem kell egy négyszeres világbajnok pilóta a Forma-1-ben?

Sorra kosarazzák ki Sebastian Vettelt az istállók.

Így leginkább az a kérdés, ki ül majd be a Renault-ba, Vettel neve természetesen egyből felmerült, viszont olyan híreket is lehetett már olvasni, hogy Fernando Alonso előszerződést kötött a francia csapattal és visszatér a Forma-1-be. A motorsport-total.com szerint ugyanakkor borulhat minden, ugyanis

Valtteri Bottas menedzsere is tárgyal a Renault-val.

A finn szerződése a szezon végén lejár a Mercedesnél, márpedig, ha elhagyná a német csapatot, az merőben új helyzetet teremtene, ugyanis Lewis Hamilton mellé kellene csapattársat keresni. Azt már láttuk, hogy Alonsóval nem működne a kémia, mint ahogy egy Hamilton-Vettel pilótapárost is nehéz lenne elképzelni egy csapaton belül.

A legendás hungaroringi eset 2007-ből:

A lap megkereste Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét Bottasszal kapcsolatban, de csak annyit sikerült kihúzni belőle, hogy nem akarnak kapkodni és őt meglepi, hogy pár csapat már ilyen korán, ilyen komoly döntéseket hozott meg.

Kiemelt kép: PEDRO PARDO / AFP


Source: 24 teszt