Ezért rohant bele két vonat egy kocsiba Vecsésnél

Hihetetlenül nagy szerencséje volt annak a sofőrnek, akinek ripityára zúzta a kocsiját két vonat szerda este az egyik Vecsés és Üllő közötti vasúti átjáróban.

A férfi ugyanis pont ki tudott még ugorni a kocsijából mielőtt belerohant az autójába az érkező tehervonat. Aztán a másik vágányon szembejövő, Ceglédről a Nyugati pályaudvarra tartó Z50-es személyvonat is nekirohant a tovább sodródó kocsijának. Az előzetes vizsgálatok szerint a vasúti fény- és félsorompó rendben működött a baleset idején, és az ijedtségen kívül a sofőrnek sem lett semmi baja.

Információink szerint műszaki hiba miatt következett be a baleset. A sofőr ugyanis azért vesztegelt a vasúti átjáróban, mert lerobbant a kocsija.

Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy indult-e eljárás a sofőr ellen, válaszukban azt írták, hogy a Monori Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán


Source: 24 teszt