Fél év után pont került a nejlontáskás botrány végére

Még tavaly decemberben írtunk arról, hogy a Fallout 76 videojátékot kiadó Bethesda Softwork egy elég kellemetlen botrány közepén találta magát: a posztapokaliptikus videojáték meglehetősen drága, 200 dolláros gyűjtői kiadását egy vászontáskával reklámozták, azonban a vásárlók a marketing anyagokon látható megoldás helyett egy egészen gagyi, filléres nejlontáskát kaptak kézhez.

Egy nejlontáska miatt dagad a botrány

Gagyit sóztak az 55 000 forintot fizető vásárlókra.

A cég egyik ügyfélszolgálati munkatársa először azt nyilatkozta, hogy túl drága lett volna legyártani a vászontáskákat, ezért döntöttek a nejlon mellett, majd pár nappal később már az volt a hivatalos álláspont, hogy egyszerűen nem volt nyersanyag az eredetileg hirdetett megoldás elkészítéséhez. Erről persze hamar kiderült, hogy nagy jóindulattal is csúsztatás (de inkább hazugság), hiszen a játékot promótáló influencerek ingyen kaptak olyan hátizsákokat, amik bizony normális vászonból készültek.

Fotó: Cenega Hungary

A vásárlók pitiáner átejtése végül olyan botránnyá dagadt, hogy az intereneten már olyan portálok is beszámoltak az esetről, akik egyáltalán nem foglalkoznak videojátékokkal, így a Bethesda végül visszavonulót fújt, és hétfőn a Twitteren jelentették be, hogy mindenkinek kiküldik az eredetileg hirdetett vászontáskát, csak január 31-ig jelentkezni kell a cég által megadott linken.

Ennek már több, mint fél éve, és bár idáig nagy volt a csend, a kiadó végül tartotta a szavát, ugyanis a vásárlók – akik jelenték az elégedetlenségüket – végre megkapták azt, amit cég eredetileg reklámozott, és amiért valójában fizettek. És külön jó hír, hogy a most kitöltött vászonzsák végre betölti az eredeti funkióját, azaz a korábbi silány verzióval ellentétben belefér az a különleges sisak, ami szintén része a nem kevés pénzért árult gyűjtői kiadásnak. Végre mindenki megnyugodhat.