Félholtra verték a forgalom-irányítót a munkások, mert nem volt kedvük kerülni

Életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy 22, egy 45, valamint egy 32 éves férfival szemben, mert összevertek egy nyugdíjast Nagycenk térségében-

A három szombathelyi férfi az M85-ös számú főút építkezésére tartott a mikrobusszal a kollégáival. A munkálatok környezetében a forgalom irányításával megbízott idős férfi – tekintettel arra, hogy a területre tilos volt a behajtás – megállította a járművüket, és kérte, hogy más irányból közelítsék meg a munkaterületet.

Ezt a mikrobusz sofőrje, valamint két munkatársa is sérelmezte, kiszálltak a járműből, majd agyba-főve verték és rugdosták a 76 éves nyugdíjast, akit életveszéses sérülésekkel vittek kórházba.

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket. A nyomozók őrizetbe vették a három férfit, majd kezdeményezték a letartóztatásukat.

Kiemelt kép: police.hu/illusztráció


Source: 24 teszt