Félmeztelen aktivisták tüntettek a múzeumban, ahova nem engedtek be egy nőt

Félmeztelen feministák vonultak fel a párizsi Musée d’Orsay-ban, ahol a múlt héten megtagadták a belépést egy nőtől – írja a Ladbible.

Az incidens múlt csütörtökön történt, a hivatalos közlés szerint a Jeanne-t azért nem engedték be a múzeumba, mert a ruhája túl sokat mutatott. Ezt követően a nő a Twitteren tett közzé egy nyílt levelet, amelyben hangot adott annak, mennyire diszkriminálva érezte magát az eset során, és a kifogásolt ruhadarabot is megmutatta.

Nem csak a melleim vagyok, nem csak a testem vagyok. A kettősmércétek nem képezheti akadályát annak, hogy én is részesüljek a kutúrából és a tudásból

– írta levelében, ami alig egy hét alatt 41 ezer lájkot kapott a közösségi oldalon.

A kifogásolható indoklás miatt választották az aktivisták a tiltakozásnak ezt a módját. A FEMEN nevű nőjogi szervezet 20 tagja vonult fel a múzeumban, azt skandálták, hogy a „a mell nem obszcén”, és hasonló szlogeneket írtak fel a mellkasukra is.

Azóta a múzeum már bocsánatot kért Jenanne-től, kiemelve, hogy továbbra is fent fogják tartani, hogy csak megfelelően öltözött látogatókat engedik be a múzeumba, de a kérdéses esetben hibáztak, így elnézést kérnek.

Az aktivisták akciójáról videó is készült, ezt a Ladbible oldalán lehet megtekinteni.

 

Kiemelt kép: Ladbible


Source: 24 teszt