Feloldották a karantént, megrohanták a kávézókat és McDonald’s-okat az új-zélandiak

Új-Zélandnak sikerült megállítania a koronavírus terjedését, jelentette be Jacinda Ardern miniszterelnök vasárnap. A  jó eredményekre tekintettel öt hét kijárási tilalom után a héten megnyithattak az elviteles kiszolgálást nyújtó éttermek és kávézók, és néhány nem alapvető fontosságú cikket áruló más bolt is.

Új-Zéland győzött, megállították a koronavírus terjedését

Mostanra minden új fertőzöttről tudják, kitől kapta el a betegséget.

Az emberek pedig azonnal meg is rohanták ezeket az üzleteket, egy csapásra hosszú sorok alakultak ki a kávézók és a McDonald’s-ok előtt. „Fantasztikus volt a kávé íze, azt éreztem közben, hogy a normalitás visszatér az életembe. Semmi sem versenyezhet azzal, ha egy képzett barista készíti el a kávédat” – idézte a BBC az aucklandi Victoria Howe-t. Hasonlóan nyilatkozott a wellingtoni Samantha Keene is, akinek óriási élvezetet nyújtott, hogy hosszú hetek után valaki elé tette a kávéját, és végre nem magának kellett megcsinálnia.

Még jobban vonzotta tömegeket a McDonald’s, volt olyan aucklandi lakos, aki már hajnali négykor a kedvenc mekije előtt várakozott a nyitásra, a közösségi médiában pedig számos képet osztottak meg gyorséttermi zsákmányukkal pózoló boldog vásárlókról.

Bár az ország járványgörbéje lefele ível, Új-Zéland vezető egészségügyi szakértője figyelmeztette az embereket, hogy továbbra is kerüljék a csoportosulást.  „Mint sokan mások, akik ma visszatérhettek dolgozni, én nagyon élveztem az elvihető kávét. Fontos azonban, hogy az emberek ne gyűljenek össze nagy számban, nem szeretnénk, hogy újra erőre kapjon a járvány, ahogy azt több helyen láttuk már a lazítások után” – mondta Dr. Ashley Bloomfield.

Kép: AFP


Source: 24 teszt