Forgatás alatt jött rá, hogy leszbikus, összeházasodott az egyik szereplővel

Lauren Morelli szerző és Samira Wiley színésznő 2012-ben találkozott a női börtönben játszódó sorozat forgatásán. Morelli akkor házas volt egy férfival, de a közös munka alatt rájött, hogy a saját neméhez vonzódik, 2016-ban pedig el is jegyezték egymást Wiley-vel. A pár Palm Springsben házasodott össze szombaton, a hírt pedig Martha Stewart esküvővel foglalkozó Instagram-oldala osztotta meg.

Mindkettejüket Christian Siriano öltöztette, de míg Wiley egy ruhát viselt, addig Morelli egy overált köpennyel, a bevonulózenéjük pedig Justin Bieber Baby-je volt. Morelli egyébként elismerte, hogy az egyik epizódban a saját életében megtörtént dolgokat használt fel:

a jelenet arról szólt, hogy egy nő egy leszbikus aktus után békülni próbált a férjével.

„Hiába találod meg magad egy kisebbségben, mindig lesz egy többség”

Morelli három évvel ezelőtt, 2014-ben írt egy posztot a Mic oldalára, amiben annak a résznek a forgatását idézte fel, ami arról szólt, hogy két karakter több hónapos hazudozás után végre őszinte egymáshoz. Kiderült, ezt a saját élete ihlette.

Minden olyan történetben, ami elmesélésre érdemes, van konfliktus.

Morelli arról is mesélt, hogy akkor friss házasok voltak a férjével, akivel együtt küzdöttek le egy betegséget, és szerencsére akkorra már meg is gyógyult. Akárhányszor mesélt valakinek arról, hogy ő igazából leszbikus, rettegett az És tudtad? kérdésről, mivel a legtöbben már fejben hozzárakták azt, hogy Mégis hogy nem tudtad?!.

Az a helyzet, hogy még akkor is, ha megtalálod magad egy kisebbségben, mindig lesz egy többség. Ha tényleg meleg lettem volna, akkor tudtam volna fiatalabb koromban. New Yorkba repültem, hogy az Orange Is the New Black forgatásán dolgozzak, és az első pillanattól kezdve az életem párhuzamba állt Piper történetével. Az egész néhány hónap alatt érdekesből ijesztővé alakult.

Az írásból az is kiderül, hogy a szoba, ahol a forgatókönyvírók dolgoznak, elég intim, ugyanis nemcsak a partnerükkel kapcsolatos veszekedéseket osztják meg egymással, hanem gyerekkori emlékeket és családi titkokat is – ezeknek egy része pedig a sorozat cselekményében landol.

Amikor Piper szexualitásáról beszélgettünk, sokat beszélgettünk a szexről, a nemekről és a saját tapasztalatainkról. Elmeséltem, hogy flörtöltem már lánnyal, amikor fiatal voltam és nem bírtam ki, hogy ne tegyem hozzá: akár vele is aludtam volna

– írta Morelli, majd hozzátette: bár az általa írt sztorik jól sültek el, és a kollégái is elismerték, úgy érezte, a saját életét valaki más írta át az ő tudta nélkül. Eleinte nem érezte jól magát leszbikusok között, ráadásul saját magát úgy írta le, mint akit nem érdekel annyira a szex. Mennyivel jobb egy könyvet elolvasni szeretkezés helyett, nem?!

Bár saját elmondása szerint az elmúlt 13 évet liberális városokban töltötte, viszont ő is meglepődött a saját reakcióin. Például

  • rákeresett a Google-ban, hogy honnan tudhatja valaki biztosra, hogy ő leszbikus,
  • elgondolkodott azon, hogy amiatt van-e, hogy spirálra váltott,
  • meg akart halni a tudattól, hogy elveszíti azt a személyt, akit a legjobban szeretett, és a szülei előtt is meg kell nyílnia.

Ezek az idők viszont elmúltak, és most már úgy érzi, hogy nincs két igazság közé beszorítva.

Nem vagyok tökéletes: inkább kényelmesen szeretem magam érezni, mintsem hogy bátor legyek

– zárta.

Via CNN, Mic


Source: 24 teszt