Francia film nyerte az Arany Oroszlánt, Penelope Cruz lett a legjobb színésznő Velencében

Audrey Diwan hatvanas években játszódó drámája, a Happening nyerte el a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját, Paolo Sorrentino és Jane Campion pedig Ezüst Oroszlán-díjat kapott – írja az MTI.

A Happening Annie Ernaux azonos című, önéletrajzi ihletésű regényének adaptációja, amely a hatvanas években játszódik, amikor az abortusz még illegális volt Franciaországban.

Ezt a filmet dühvel csináltam. És közben vágyakkal is. Hasból, zsigerből, szívből, fejből. Azt akartam, hogy a Happening egy élmény legyen

– mondta Diwan a szombati gálán, aki mindössze a hatodik nő volt, aki a fesztivál 1932-es kezdete óta elismertek a díjjal, így hirtelen illusztris társaságba, Chloe Zhao (A nomádok földje), Margarethe Von Trotta (Ólomidő), Agnès Varda (Sem fedél, sem törvény), Mira Nair (Esküvő monszun idején) és Sofia Coppola (Made in Hollywood) mellé került.

A Pong Dzsunho Oscar-díjas dél-koreai rendező vezette zsűri fődíját Paolo Sorrentino É stata la mano di Dio című filmje kapta.

A velencei versenyprogramban szereplő huszonegy film között volt a The Power of the Dog című western is, amiért Jane Campionnak ítélték oda a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt.

Penélope Cruz a legjobb női alakítás díját kapta Pedro Almódovar Parallel Mothers című filmjéért. Az elismerést Cruz a spanyol rendezőnek köszönte meg, akinek számos filmjében játszott. Mint mondta:

nap mint nap inspirálja őt Almodóvar szüntelen igazságkeresése.

A legjobb színész díját John Arcilla kapta az On The Job: The Missing 8 című filmben nyújtott alakításáért.

A fesztivál Horizontok szekciójában vetített alkotások közül Laurynas Bareisa Pilgrims című rendezése nyerte a legjobb film díját, míg a szekció színészi díjait Piseth Chhun (White Building) és Laure Calamy vehette át. A színésznő alakította a főszerepet az A plein temps című filmben, melynek rendezője, Eric Gravel szintén díjazott lett.

A filmfesztiválon pénteken a leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film 1983-ban, a vasfüggöny mögött játszódik.

Fabricius a gála után így nyilatkozott:

Óriási megtiszteltetés számomra a nemzetközi kritikusok díja Velencében. A díjat azoknak a tehetségeknek ajánlom, akikről a film szól, akiket tönkretett egy olyan kor, amelyben nem volt jövőjük. Elüldözték, elhallgattatták, vagy megvásárolták őket a szocializmus évtizedeiben – nélkülük üresebb és szürkébb lett a világ. Mi innen a jövőből ezzel a disztópikus filmmel emlékezünk rájuk, miközben azokat sem felejtjük el, akik eltörölték Frankot

A filmről írt kritikánk itt olvasható.

Kapcsolódó
Ha agyonnyom a rendszer, legalább ordíthass

Nyomasztó, sötét, látomásos mozival mutatkozik be nagyjátékfilmesként Fabricius Gábor. Eltörölni Frankot kritika Velencéből.

The post Francia film nyerte az Arany Oroszlánt, Penelope Cruz lett a legjobb színésznő Velencében first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt