Gabriel Jesus akarta rúgni a tizenegyest, amit Mahrez elpuskázott

Nem lesz könnyű dolga Pep Guardiolának, hogy rendet tegyen a fejekben a Manchester Citynél. A csapat ugyanis 0-0-s döntetlent játszott a Liverpool vendégeként, ami nem lenne rossz eredmény, csakhogy a 86. percben büntetőt hibázott el Rijad Mahrez, ezért nem nyertek a vendégek.

Az algériai támadó legutóbbi nyolc tizenegyeséből ötöt elpuskázott, ráadásul Gabriel Jesus végezte volna el a büntetőt eredetileg, csakhogy Guardiola szólt, hogy Mahrez lője azt.

Én szerettem volna lőni a tizenegyest, biztos voltam magamban. Csalódott voltam, amiért nem engedték, hogy én végezzem el.

– nyilatkozta a találkozó után a brazil csatár.

A Man City gondja abból adódott, hogy az elsőszámú végrehajtó, Sergio Agüero eddigre már elhagyta a pályát és azt is érdemes tudni, hogy eddig három büntetőjéből kettőt Jesus is elrontott már.

Beszéltünk Peppel az esetről, előfordul ilyesmi a futballban. Támogatni fogom Rijadot megint, ha az edzúnk újra őt jelöli ki.

– tett hozzá a csatár.

A döntetlenre végződő rangadó azért is érdekes, mert így a Liverpool, a Manchester City és a Chelsea is 20 ponttal áll a Premier League élén.

Nyitókép: Laurence Griffiths/Getty Images


Source: 24 teszt