Galambos Lajos igazságtalannak tartja az ítéletet

A Blikknek reagált arra Galambos Lajos, hogy távollétében a bíróság elítélte hosszú évek óta húzódó áramlopási ügyében. A Lagzi Lajcsi néven ismert zenész szerint ma sem derült ki az igazság, az első fokú bíróság döntése elfogadhatatlan, a bíró hibás döntést hozott.

Az indoklás általa ismert része megerősíti a hitémben, hogy nagyon sok a hiba az ítéletben. Szerinte a bíró visszafogta ugyan az ügyészség fantáziálását, de

apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött.

A zenész szerette volna, ha most lezárul az ügy.

Azt mondta, a végsőkig harcol, hogy kiderüljön az igazság. Jó hírnek nevezte, hogy felmentték feleségét, akinek viszont jogtalan előzetes letartóztatása miatt „komoly kárigénye lehet”.

Galambos Lajos arról is beszélt, hogy bár nem értett vele egyet, nyugalma és az ügy gyors lezárása érdekében megtérítette a kárként megállapított összeget, így a bíró korlátlanul enyhíthette volna a büntetést. Galambos Lajos a tárgyaláson nem volt jelen, nagymamája soroksári sírjánál értesült a tárgyaláson történtekről.

Ügyvédje az MTI-t arról tájékoztatta, hogy felmentésért, enyhítésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeznek az első fokú ítélet ellen. Az ügyész súlyosításért fellebbezett.

The post Galambos Lajos igazságtalannak tartja az ítéletet first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt